https://kolorline.hu/Harc a színes mezekért

Harc a színes mezekért

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Sárga, zöld, piros és fehér

Néhány kerékpáros különleges, színes megkülönböztető mezt visel. Így lesz ez az idei Tour de Hongrie során is. A küzdelem a sárga, a zöld, a piros és a fehér mezért folyik.
A sárga trikót az esetek többségében az összetettben vezető versenyző viselheti, ez minden kerékpáros álma. Nagyon kevés sportolónak adatik meg az a dicsőség, hogy a sportág egyik legbecsesebb mezében versenyezzen.

 


Honnan ered a sárga mez?


Franciaországban 1919 – ben az első Tour de France során, még egy megkülönböztető karpereccel jelölték az összetettben élen álló versenyzőt. Szponzori nyomásra a L’Auto magazin színeit idézve vezették be a sárga trikót. Első ízben 1919-ben Eugene Christophe ölthette magára a mezt, az első nagyon nehéz etap után.

A Tour de France hivatalos sárga meze

A reklám mellett más célok is ösztönözték a mez bevezetését. A versenyben vezető kerékpárost szerették volna valamilyen módon mindig jól láthatóvá tenni a szurkolók és a média számára. Eugene Christophe-nak 1919-ben azonban ez nem tetszett, mert így mindenki nyomon tudta követni pozícióját ráadásul ráragasztották a „kanári” nevet is. A nyomás olyan nagy volt rajta, hogy végül a harmadik helyen ért be Párizsba.
A hatvanas évek végére a trikó negatív megítélése, a nagy francia kedvenc Jacques Anquetil sorozatos győzelmei miatt, kiváltságnak számított. Sokak kevenvence Eddy Merckx, pályafutása során 96 napon át hordta a megkülönböztető mezt.
További nagy kerékpárversenyeken mint például a Giro d’Italián rózsaszín, a Vueltán pedig piros mezben feszít az összetett legjobbja.

 Giro d’Italián  - olasz körverseny - rózsaszín meze

Vuelta  - spanyol körverseny - piros meze

Ezeken kívül láthatunk még különböző színű és mintájú mezeket, amiket a szakaszgyőzelmek vagy részfeladatok első helyezettjei kapnak. Pöttyöset a „hegyimenő”, ez nálunk piros színű, fehéret szivárványcsíkokkal – az olimpiai ötkarika színeivel - zöld, sárga, fekete, vörös és kék a világbajnok visel. Saját meze van minden ország nemzeti bajnokának is, ezt addig viselheti, amíg meg nem fosztják tőle.

Pöttyös trikó a "hegyimenőnek" külföldön, hazánkban piros

 


A nemzetközi mezőny Balatonalmádi, Keszthely, Velence, Székesfehérvár, Cegléd, Hajdúszoboszló, Karcag, Miskolc, útvonalon a kazincbarcikai befutóig hat versenynap alatt, tíz megyét érintve 843 kilométer tesz meg. A versenyre 20 csapat kapott meghívót, minden együttes hét kerékpárossal állhat rajthoz.
A Tour de Hongrie során is hatalmas megtiszteltetés lesz a bringásoknak, akár csak egyetlen nap erejéig is magukra ölteni a Francia Körverseny mintájára sárgában pompázó trikót. A kazincbarcikai befutón meg is láthatjuk, kikre kerül a hőn áhított mez.

 

 

Forrás: vuelta.hu

További híreink

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

Éjszakai, zajjal járó munkát végez a MÁV Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 10:46

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint szeptember 10-én 23:20-tól szeptember 11-én 3:20-ig zajjal járó karbantartási munkákat végeznek Sajószentpéter és Kazincbarcika között.

Megérkezett a második külföldi orvos: Favour doktornő is beköltözött szolgálati lakásába Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 03. 15:42

Átvette szolgálati lakását a Kazincbarcikai Kórház második újonnan érkező külföldi orvosa, Favour doktornő. A fiatal szakorvos a következő hetekben áll munkába az intézmény belgyógyászati osztályán, ezzel pedig folytatódik a város és a kórház közös erőfeszítése a térség egészségügyi ellátásának megerősítése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk