https://kolorline.hu/Mediterrán színházi zenés koktél a kánikulában

Mediterrán színházi zenés koktél a kánikulában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Veres1 Színház hétszeres Veres Medve-díjas „Anconai szerelmesek” című előadását láthatta a nagyérdemű augusztus 4-én, szombaton este a Mezey ház udvarán, a 6. Kolorfesztivál negyedik napján.

6. Kolorfesztivál

A zenés színházi komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet  játszott vígjátéka a hazai színtársulatoknak. Az olasz vásári komédiák hangulatát ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legjobb olasz slágereivel.

Anconai szerelmesek

 

közönség

Akomédia  két óra felhőtlen szórakozás, némi erotikával, bőséges humorral és nosztalgiával fűszerezve, amolyan kulturális fröccs egy fárasztó nap után. A Veres1 Színház művészeti vezetője Zorgel Enikő így jellemezte a színdarabot:
– Különösen figyeltünk arra, hogy mind díszletben, mind pedig a szereplők kosztümjeiben ne a megszokottat kapják a nézők.”
A színdarab helyszíne egy Adria-parti kisváros terecskéje, a hatvanas-hetvenes években. Itt él Don Tomao, az eladósorba került, enyhén beszédhibás gyermekét egyedül nevelő, ám a szerelem örömeit igen kedvelő atya, könnyűvérű szobalányával, szomszédjában egy magányos panziósnővel és a vendéglátóipari szenvedéllyel megáldott kávézótulajjal. Röviden összefoglalva, szerelem-szerelem és sláger-sláger hátán...
A komédiában Tomao házvezetőnőjének, Dorinának a szerepében Fésűs Nelly volt látható, aki saját bevallása szerint imádja ezt a szerepet a komédiában:
– A csipetnyi erotika a szerepemet illetően nem is csipetnyi, hanem maga a tűz. Imádom ezt a szerepet és nagyon éltet amikor azt érzem a nézőtérről, hogy a közönség együtt él a darabbal.”

Anconai szerelmesek

Ismert és fülbemászó slágerek, tánc, gegek, erotika, poénok, kacagás, happy end. Minden, amire ezen az estén vágyott a 6. Kolorfesztivál színházi közönsége. Az „Anconai szerelmesek” kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, lefegyverzően szórakoztató. A bájos és fordulatos történet azt szolgálja, hogy együtt dúdolhassuk az olasz világslágereket.
Az örökzöld melódiák megdobogtatják a szíveket. Mégpedig annak a nézőrétegnek a szívét, amelyik saját ifjúságára emlékezik a dallamok hallatán.
A komédia dinamikus rendezése engedi érvényesülni a vérbő olasz komédiák sodrását, a talján-magyar "love-story-t"...

közönség

A nosztalgia-mese, azt mondja, amit már mindenki ismer: „a szerelem mindent legyőz", a produkcióban, amelyben zene és tánc, játék és ének mégiscsak a színház csodájáról szól, arra gondolhatunk: lám-lám, milyen szép is, ha van egy világ, legyen akár Anconában, ahol minden megoldódik, ahová az élet csak amúgy szőrmentén szüremkedik be, ahol amor omnia vincit...

közönség

További híreink

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.

Nagyszerű eredmények a KVSE Birkózó Szakosztályának tiszacsegei versenyén

Dátum: 2026. nov 03. 13:22

Éremeső Tiszacsegén – Tíz dobogós helyezést szereztek a KVSE birkózói!

Versenykiírás: Futsal Diákolimpia körzeti döntő

Dátum: 2026. nov 03. 13:13

A verseny célja: körzeti Diákolimpiai helyezések eldöntése, továbbjutás kivívása a megyei elődöntőre 

KolorTV élőben

Programajánló

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk