https://kolorline.hu/Gyerekbuli a Kölyökszigeten – Komolyzene Bánhorvátiban

Gyerekbuli a Kölyökszigeten – Komolyzene Bánhorvátiban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A fesztivál a csütörtöki napon családi és gyermek programokkal folytatódott.

6. Kolorfesztivál

A Mezey István Művészeti Központban és a Völgyparkban népi játszótéren próbálhatták ki a kicsik a régi idők játékait. Kézműveségből ezen a délutánon is akadt bőven, hiszen a Sajómenti Népművészeti Egyesület tagjai tartottak foglalkozást az érdeklődőknek, este pedig a Zabszalma Együttes húzta a talpalávalót, „Gyermekmuzsika világzenei alapokon” címmel.

 

Kölyöksziget
Népi játszótéren próbálhatták ki a kicsik a régi idők játékait, Fotók: Zele Tímea

Kölyöksziget

Kölyöksziget

Kölyöksziget

Kölyöksziget

 


A Kolorcountryhoz csatlakozott települések közül Bánhorvátiban a református templomban adott koncertet Szegedi Csaba, aki 2010 óta az Operaház egyik legtöbbet foglalkoztatott lírai baritonja.

Szegedi Csaba
Szegedi Csaba operaénekes, Fotók: Kovács Loretta

2014-ben karrierje nemzetközi irányt vett: Klagenfurtban lépett színpadra a Parasztbecsület című darabban. Bemutatkozását siker övezte, ezután sorra kapta a megbízásait.

Szegedi Csaba

2017 februárjában az Otello Jágójaként lépett ismét színpadra Klagenfurtban. Ezután Erkel Ferenc „Bánk bán” c. operájában Petur bánt, Massenet Wertherében Albertet szólaltatta meg, majd az évad végén Nottingham hercegeként állt a Magyar Állami Operaház színpadára a világhírű Edita Gruberova oldalán, a Roberto Devereux-ben. 

Szegedi Csaba

2018-ban több újabb szerepben mutathatta meg tehetségét. A sors ajándékának tekinti, hogy elénekelhette a Bánk Bánt bariton változatában énekelhette el a címszerepet.

Szegedi Csaba

Szegedi Csaba

További híreink

Rózsaszín tanácsadók akcióban – A kazincbarcikai Védőnői Szolgálat díjtalan szűrőnapja

Dátum: 2026. okt 18. 07:30

Október 16-án ingyenes szűrőnapra várta a kazincbarcikaiakat a helyi Védőnői Szolgálat. Az érdeklődők egyebek mellett vérnyomás- és vércukormérésen, valamint látás- és hallásvizsgálaton vehettek részt. Október a mellrák elleni küzdelem és megelőzés hónapja, ezért a programon az emlő önvizsgálatáról és a szűrővizsgálatokról is kaphattak tájékoztatást a résztvevők.

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk