https://kolorline.hu/Zúzós éjszaka a 6. Kolorfesztiválon

Zúzós éjszaka a 6. Kolorfesztiválon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Több ezren tomboltak a miskolci Z!enemi és a Tankcsapda rockkoncertjére a Csónakázó-tónál a 6. Kolorfesztivál 10. napján.

6. Kolorfesztivál

Magyarország leghosszabb és legszínesebb összművészeti fesztiváljának programjai ezúttal is a Kolor Kölyökszigeten kezdődtek, ahol a gyerekek együtt alkothattak az Izsó Miklós Képzőművészeti Körrel, és újrahasznosított anyagokból különféle tárgyakat is készíthettek. Ezen a délutánon elsőként Bolondóci Boldizsár interaktív zenés mesejátékát láthatták kicsik és nagyok, majd a Bóbita Zenekar varázsolta el a családokat. Az együttes több mint húsz évvel ezelőtt jött létre azért, hogy vidám műsorával aktív programot kínáljanak a közönségnek. A formáció mára már határon innen és túl is ismert és elismert.

Kölyöksziget
Fotók: Zele Tímea

 Kölyöksziget

Kölyöksziget

Kölyöksziget


A koncertek sorát a miskolci Z!enemi nyitotta a Csónakázó-tónál. A zenekar év elején mutatkozott be először a nagyközönségnek, a formáció tagjai igazi rockveteránok, hiszen mindannyian – ugyan más stílusban – már kipróbálták magukat több bandában is. Az együttes azt vallja: elsődleges a zenéjük mondanivalója, a tartalma és azoknak a problémáknak a megfogalmazása, ami sokakat érint itt Borsodban vagy akár az egész országban.

közönség
Fotók: Kovács Loretta

zenemi

Őket a fesztivál visszatérő fellépője, a magyar rock vérkeringésében mintegy harminc éve jelen lévő Tankcsapda koncertje követte. A zenekar frontembere, Lukács László idén ünnepli 50. születésnapját, ez alkalomból még nyár elején turnézni indult a csapat. A tankerek nemcsak az országban, hanem külföldön is játszanak a jubileum jegyében.

Tankcsapda

Tankcsapda

A banda tagjai elmondták: gyakorlatilag folyamatosan róluk szólnak a hírek, a Metallica eljátszotta „A legjobb méreg” című számukat és Lukács Laci megkapta a debreceni közgyűléstől a Pro Urbe díjat is.
A Tankcsapda repertoárja igencsak színes volt, hiszen a legelső, korai időszaktól kezdve egészen napjainkig minden korszakból egy-egy dalt eljátszottak Kolorcity közönségének. 

További híreink

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

KolorTV élőben

Programajánló

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk