https://kolorline.hu/Kíméljük közösen vízbázisainkat!

Kíméljük közösen vízbázisainkat!

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az időjárási előrejelzések alapján az elkövetkezendő napokban is marad a kánikula, ami azt jelenti, hogy napközben továbbra is 30 celsius feletti átlaghőmérséklet várható.

A hőség által kiváltott egészségártalmak kivédésének leghatékonyabb módja a bőséges, napi 2-4 liternyi folyadékfogyasztás, ezért a megfelelő folyadékbevitelre a nagy melegben fokozottan figyeljünk!
Az emberi szervezet számára a legoptimálisabb, ha tiszta vízzel hűsítjük magunkat, hiszen a szervezetnek azonnal rendelkezésére áll a megfelelő folyadék, ugyanakkor kíméli a májat, vesét és az emésztőrendszert, szinte azonnal kifejti jótékony hatását a keringésre, támogatja az agyat és a mentális képességet.
Folyadékszükségletünket egyenesen a vízcsapból is kielégíthetjük, ugyanis olcsóbb a palackozott italoknál, könnyen hozzáférhető és nem keletkezik műanyag hulladék sem. Mindezek mellett a gondosan őrzött ivóvízbázisainkból származó kiváló, rendszeresen ellenőrzött csapvíz tartalmazza a szervezet számára szükséges anyagokat, támogatja az ásványisó-pótlását, hiszen a szervezet számára könnyen feldolgozható és beépíthető nyomelemeket tartalmaz. Ilyen a kalcium, a magnézium, a kálium és a nátrium, melyek mellett megtalálható a klór, a vas, a cink, a foszfor, a fluor vagy a jód is.
A kánikulai napokban, hasonlóan, mint Európa más részein, az ÉRV Zrt. szolgáltatási területén is megnövekedik a vízigény. Ilyenkor fokozottan javasolt a tudatos, fenntartható vízhasználat, a szolgáltatott víz ivóvíz célú felhasználása.
A Társaság arra kéri a Tisztelt Felhasználóit, hogy lehetőség szerint az elkövetkezendő napokban mellőzzék a medencék ivóvízzel való feltöltését, az autók ivóvízzel való mosását, a hosszabb időtartamú, nagy területen történő ivóvízzel való locsolást. Takarékoskodjunk az ivóvízzel!
Ezzel az átmeneti odafigyeléssel közösen kíméljük vízbázisainkat, óvjuk vízkészleteinket.
Együttműködésüket köszönjük!

ÉRV ZRT.

További híreink

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

„Emlék-képek Balla Árpádról” – az elhunyt igazgató emléktárlata a Gimi Galériában

Dátum: 2026. okt 13. 18:57

Október 7-én nyílt meg a Szalézi Ferenc Gimnázium idén elhunyt igazgatójának, Balla Árpádnak emléket állító kiállítás az intézmény Gimi Galériájában. A válogatás címe lényegre törően és kifejezően: „Emlék-képek Balla Árpádról. A gyűjtemény ugyanakkor nemcsak fényképeken és emlékeken keresztül idézi fel az igazgatót, hanem személyes történeteken, közös élményeken és a hozzá kapcsolódó emberi kapcsolatokon keresztül is közelebb hozza őt a látogatókhoz.

Kazincbarcikai bronzérem az V. Koguma Karate Kupán

Dátum: 2026. okt 13. 15:23

Magyar Marcell bronzéremmel tért haza.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk