https://kolorline.hu/VRCK: szeptemberben indul a szezon

VRCK: szeptemberben indul a szezon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg szereplését a VRCK a férfi röplabda NB I-ben. A kék-sárga alakulat a hazai pontvadászat és kupa mellett nemzetközi szinten is megméreti magát, hiszen a Közép európai Kupában és a Bajnokok Ligájában is rajthoz áll.

Alföldi Róbert

Napi két edzéssel készül a 2018/2019-es szezonra a Vegyész. A röplabdázók számára komoly lesz a mostani erőpróba, hiszen több fronton kell helytállniuk. Az együttes első mérkőzését a Közép európai Kupában Zágrábban játssza szeptember 30-án, majd másnap már a honi bajnokságban az Extra Ligában is pályára lép a Kardos-csapat a hazaúton Pécsen. Nem sokat kell várni a szurkolóknak a barcikai bemutatkozásra sem, hiszen október 4-én a Pénzügyőr lesz ellenfelük este hat órától a Don Bosco Sportközpontban. Nem sokkal ezután következik a klubtörténelmi első Bajnokok Ligája fellépés, október 9-én Nyíregyházán (a Nemzetközi Röplabda Szövetség szigorú előírásai miatt nem játszhat Kazincbarcikán a VRCK) a PAOK Szaloniki ellen. A visszavágóra egy héttel később kerül sor Görögországban. Ebben a naptári évben, ha kiesik a Vegyész a BL-ből még akkor is vár rá legalább egy párharc a CEV kupában. 2018-ban összesen 8 mérkőzésen lépnek pályára Kazincbarcikán Németh Szabolcsék. Az év utolsó barcikai bajnoki mérkőzése december 9-én lesz a Székesfehérvár ellen, és ugyancsak velük „meccselnek” a kék-sárgák december 13-án idegenben. Idén az utolsó fellépésük a Közép-európai Kupában december 16-án lesz, amikor a barcikai hazai pályán a Zágráb ellen mérkőznek. Persze, amennyiben úgy alakul a CEV kupában is játszhat mérkőzéseket a VRCK, amennyiben sikerrel veszi a sorozat előző fordulóit.

A bajnokság előtt azonban felkészülési találkozókon is szerepel a Kardos legénység. Először Nyitrán, majd Brünnben mutathatják meg, hogy sikerült számukra a felkészülés. Az együttes a III. Don Bosco Kupán is pályára lép hazai pályán. A csapat jelenleg napi két edzéssel készül a megmérettetésekre és az a célja, hogy a hazai bajnokságban és kupában megvédje elsőbbségeit, valamint a nemzetközi színtéren is előrelépjen.

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.