https://kolorline.hu/Gólyafiókákat avattak

Gólyafiókákat avattak

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Gólyafióka avató ünnepséget tartott Kazincbarcika Város Önkormányzata, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kazincbarcikai Tankerülete és a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola augusztus 30-án, a Fő téren.

Az eseményen elsőként Demeter Zoltán köszöntötte a gyerekeket. A térség országgyűlési képviselője beszédében az óvodai évek jelentőségét hangsúlyozta, majd arra bíztatta a kicsiket, hogy hallgassanak tanítóikra, és minél többet tanuljanak.

A köszöntőt Szitka Péter, Kazincbarcika polgármesterének beszéde követte, aki Klimon István alpolgármesterrel együtt lépett a színpadra, azért, hogy megtanítsák a kicsiket az első – és egyben az egyik legfontosabb – iskolai feladatra, hogy hogyan is kell jelentkezni.

Fotón: Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere

Fotón: Balról jobbra Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester

Ezt követően a városvezetők az osztályok képviselőinek feltűzték az iskolai jelvényeket, az apróságok esküt tettek és verset is mondtak. Az ünnepségen minden új általános iskolai osztály ajándékot is kapott, amit Székelyné Varga Mária, a Kazincbarcikai Tankerület vezetője, és Kondorné Sztojka Ágnes, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola igazgatója adtak át.

Fotón: Kondorné Sztojka Ágnes, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola igazgatója

Az esemény végén az iskolaigazgató mondott beszédet, melyben arra kérte a kicsiket és szüleiket, hogy forduljanak bizalommal az intézmény pedagógusaihoz, hiszen ők azért vannak, hogy oktassák, segítsék a gyerekeket.

Fotók : Kovács Loretta

Az esemény zárásaként a Zenebona Együttes szórakoztatta azt a hatszázhatvanöt gólyafiókát, akik hétfőtől már az iskolák padjaid koptatják majd.

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.