https://kolorline.hu/Indul a Fitt Ovi-program

Indul a Fitt Ovi-program

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzata 2017 őszén sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti Ovi-Sport Programra, melynek köszönhetően májusban multifunkcionális műfüves sportpályát adtak át a Napsugár, a Mesevár, a Százszorszép és a Nefelejcs Tagóvodák udvarán. A mini sportpályák lehetővé teszik, hogy több sportág alapjait elsajátítsák a gyerekek, mint például a kézilabda, labdarúgás, kosárlabda, röplabda; ezeken kívül alkalmasak eséstan-oktatásra, valamint ügyességi játékok, mozgáskoordinációs feladatok gyakorlására egyaránt.

Az önkormányzat tizenötmillió forintot különített el, hogy szakmailag is támogassa a fejlesztési programot, melyben a helyi sportegyesületek és az óvodai fejlesztő pedagógusok közösen dolgoznak együtt a legifjabbak komplex testnevelésében. A képviselő-testület arról is határozott, hogy ismét pályázik, így a további két intézményben: az Eszterlánc és a Füzike Tagóvodákban is épülhet ovi-sportpálya.

ovi sport
Fotók: Zele Tímea

– Reményeink szerint a következő évben minden óvoda rendelkezni fog multifunkcionális pályával. A sportlétesítményeknek akkor lesz hozadéka a gyerekek számára, ha programokkal töltjük meg. Kezdetben az óvónők foglalkoznak a gyerekekkel óvodaidő alatt. A tervünk az volt, hogy szakembereket is belevonunk a programsorozatba, ami szeptembertől meg is valósul. A helyi látványsport klubok delegálnak egy-egy szakembert, akik egyszer negyvenöt percben készségfejlesztő foglalkozásokat nyújtanak az óvodásoknak – tájékoztatott a Fitt Ovi elnevezésű új programsorozatról Szitka Péter polgármester.

ovi sport

Ezek a foglalkozások nem sportági előkészítések, hanem inkább a tehetségkiválasztásról és az alapkészségek elsajátításáról szólnak. A gyerekek ebben a korban nagy mozgásigénnyel rendelkeznek. Őrült mennyiségű energiát halmoznak fel, nagy mennyiséget tudnak mozogni, de hamar kifáradnak. Ennek megfelelően kell az órákat megtartani, főleg játékos formában.
– Szeretnénk, ha az alapkészségek – az ugrás, a dobás, a futás készségei – olyan szintre jutnának, hogy később, amikor iskolába mennek a kicsik, a mindennapos testnevelésre, akkor ne legyen problémájuk – tette hozzá a város első embere.
A szakosztályok delegáltjai – első etapban röplabda, labdarúgó, kézilabda, valamint ritmikus gimnasztika sportágakban – elsősorban ezeket a készségeket próbálják fejleszteni, kialakítani, de bizonyos mértékig érintik a saját sportágukat is.

ovi sport

A szakemberek nem csak foglalkoztatják, hanem mérik is az ovisokat. Azokat a gyerekeket, akik kimagasló eredményeket tudnak produkálni, feljegyzik, adminisztrálják, hogy amelyikük kiemelt motivációt érez a versenysportra, orientálják valamelyik városban jelenlévő sportág felé.
– Célunk, hogy egyetlen tehetséges kazincbarcikai gyerek se kallódjon el az idők folyamán. Másik jelentősége a programnak, hogy mikor elsősként elkezdik a mindennapos testnevelést, akkor már tudunk szolgálni az általános iskoláknak egy olyan adminisztrációval, ami felkelti a figyelmüket, hogy egy-egy gyerekkel, vagy tehetséggel külön foglalkozni szükséges. Ez nem azt jelenti, hogy csak a tehetséges óvodásokkal foglalkozunk. A Fitt Ovi természetesen nemcsak a tehetséggondozásról szól, hanem a felzárkóztatásról is. A multifunkcionális pályák elsődleges célja, hogy a gyerekeknek élményt és programot adjunk – emelte ki a polgármester.

ovi sport

A program önköltséges, 1200 Ft-ba kerül egy négyalkalmas foglalkozássorozat. Akinek kedve van, motivációt érez ebben részt venni, részletes tájékoztatást kap az óvodákban. Minden intézményben ki lesz helyezve a tájékoztató anyag, az érintett óvodapedagógusok pedig várják a jelentkezőket.

További híreink

Folytatódik a munka a Városi Piac jövőjéért - a helyiek véleményét várják. Töltse ki Ön is a kérdőívet!

Dátum: 2026. szept 04. 17:00

Hónapok óta dolgozik Kazincbarcika Város Önkormányzata a Városi Piac jövőjének rendezésén. A tulajdonos és üzemeltető döntésének megismerése óta több lehetőséget is felajánlott a piac további működésének biztosítására, miközben más lehetséges megoldások vizsgálata is megkezdődött. A folyamat most újabb fontos állomáshoz érkezik: az önkormányzat a vásárlók és az értékesítők véleményét is szeretné megismerni.

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

Éjszakai, zajjal járó munkát végez a MÁV Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 10:46

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint szeptember 10-én 23:20-tól szeptember 11-én 3:20-ig zajjal járó karbantartási munkákat végeznek Sajószentpéter és Kazincbarcika között.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk