https://kolorline.hu/Becsülettel küzdött a sztárcsapat ellen a VRCK

Becsülettel küzdött a sztárcsapat ellen a VRCK

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Két szettben is sikerült megszorongatnia a Hypo Tirol AlpenVolleys együttesét a VRC Kazincbarcikának a brnói felkészülési torna utolsó mérkőzésén, de nem borult a papírforma.

Az Innsbruck a tavalyi idényt már a német Bundesligában kezdte, ahol rögtön a harmadik helyen zárt a Bajnokok Ligája-főtáblás Berlin és Friedrichshafen mögött, megelőzve többek között a BL-selejtezős Frankfurtot. Az idei szezonban négy brazil, egy orosz és egy ausztrál légiósa is van az AlpenVolleys nevet felvevő együttesnek, és kijelenthetjük, mindannyian nemzetközi szintű játékosok. Nem is csoda, hogy a Hypo mindhárom felkészülési mérkőzését megnyerte Brnóban, és a VRCK ellen a legerősebb összeállításában lépett pályára – egyedül a világbajnokságon szereplő ausztrál válogatottjára nem számíthatott.

Hugo Leon nyitásaival nem tudtak mit kezdeni az első szettben Marek Kardos legényei, akik azért is mozogtak kicsit nehezebben, mert az erőnléti programjukban két héten keresztül testsúlyuk 90 százalékával dolgoznak, és most ennek a periódusnak a közepén tartanak. Habár a Hypo győzelme összességében nem forgott veszélyben, Árva Milánék ezúttal a jobbik arcukat mutatták, harcoltak és küzdöttek becsülettel, aminek köszönhetően partiban tudtak lenni az osztrákokkal – jóllehet, Leon a szett végén is elkapta a fonalat (25-13, 1-0).

A térfélcserét követően elemükben voltak Toronyai Miklósék, védekezésben jól dolgoztak össze, aminek köszönhetően folyamatosan ott voltak ellenfelük mögött. A hajrára azonban az AlpenVolleys egy szinttel feljebb tudott még kapcsolni, és ezúttal is nyert (25-19, 2-0). Két szett között Kardos felhívta a figyelmet arra, hogy az első játszmában tíz olyat hibát vétettek a Hypo javára, amit több odafigyeléssel minimalizálhattak volna. Talán ennek köszönhetően is javult a teljesítményük, a harmadikban pedig még elégedettebbek lehettek Németh Szabolcsék, hiszen a vezetést is átvették (14-15). Ezzel azonban csak az oroszlán bajszát húzgálták meg, az Innsbruck ugyanis villámgyorsan fordított, és pontot tett a találkozó végére (25-18, 3-0).

A nap másik meccsén a Volejbal Brno könnyedén nyert 3-0-ra a VKP Bystrina SPU Nitra ellen. A tornát a Hypo nyerte a Brno, a VRCK és a Nitra előtt, a torna legjobbjának Leont választották.

A Kazincbarcika legközelebb szeptember 30-án, Zágrábban játszik, a Közép-európai Kupa 1. fordulójában.


JEGYZŐKÖNYV
FELKÉSZÜLÉSI TORNA, BRNO

Hypo Tirol AlpenVolleys – VRC Kazincbarcika 3-0 (13, 19, 18)
Hypo: Pollock 4, Gelinski, Leon 17, Silva 7, Klecs 14, Halaba 8. Csere: Ringseis (liberó), Sagstetter, Kronthaler 2, Koncal 1. Vezetőedző: Stefan Chrtiansky.
VRCK: Toronyai 1, Németh 10, Banai 3, Gebhardt N. 5, Árva 8, Juhász 3. Csere:Gebhardt Á. (liberó), Páez, Milev 1. Vezetőedző: Marek Kardos.

Marek Kardos, a VRCK vezetőedzője: "Jó volt, hogy igazán erős ellenfelekkel szemben is lemérhettük a tudásunkat, sokat fogunk tanulni ebből a tornából, hiszen tudjuk, mely területeken kell fejlődnünk."

Forrás: vrck.hu

További híreink

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk