https://kolorline.hu/Csehországi tornával hangolt a szezonra a Vegyész

Csehországi tornával hangolt a szezonra a Vegyész

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Brünnben játszotta az idény előtti utolsó felkészülési mérkőzéseit Marek Kardos együttese. A tornán szlovák, cseh és osztrák csapatok ellen mérkőztek a kék-sárgák.

Az első találkozón a szlovákiai Nyitra volt az ellenfél, amelyet a tesztmérkőzések során már többször legyőzött a Barcika. Az első felvonásban azonban a Nyitra volt a jobb és már a szett elején magához ragadta a kezdeményezést. A végén hiába kapaszkodtak Toronyaiék, 25-21-re elveszítették a nyitó felvonást. A második szakaszban magára talált a VRCK és lendületes játékkal 25-20-ra hozta a második játszmát. A harmadik szettben Banai Máté brillírozott és 25-22-re hozták is a játszmát. A negyedik szakaszban villámrajtot vett a Kazincbarcika és 25-20-ra nyerte meg a játszmát, ezzel 3-1-re legyőzve a Nyitrát.

A következő mérkőzésen a cseh Brünn várt a barcikaiakra, az a csapat, amelyet legutóbb kétszer is legyőztek Szabó Dávidék. A házigazdák azonban most legerősebb összeállításukban léptek pályára és ezt a vendégek is megérezték. Az első szett gyorsan eldőlt, 25-15-re nyertek a csehek. A folytatásban sem tudott újítani a Vegyész, amelyet 25-19-re veszített el Kardos legénység. A harmadik felvonásban sem jött össze a barcikaiaknak a szettgyőzelem, a Brünn hozta a 3. felvonást 25-17-re, így 3-0-ra győzött.

A torna utolsó mérkőzésén kőkemény ellenfél az osztrák, de a német Bundesligában szereplő, és ott az elmúlt idényben harmadik helyen záró Innsbruck várt a Kazincbarcikára. A legerősebb összeállításában játszó osztrákok első két mérkőzésüket megnyerték, így most is győzelemre készültek. Az első felvonásban nem is kegyelmezett az Innsbruck, mely 25-13-ra hozta a szettet. A folytatásban már valamelyest szorosabban alakult az eredmény. A második felvonásban 25-19-re a harmadikban pedig 25-18-ra, összességében pedig 3-0-ra győzött az osztrák alakulat. A VRCK így egy győzelemmel és két vereséggel zárta a csehországi fellépését. A folytatásban szeptember 30-án Zágrábban szerepel a Közép-európai Kupában Marek Kardos együttese, majd másnap Pécsen szerepel bajnoki mérkőzésen. Az első kazincbarcikai fellépésre október 4-ig kell várni, amikor a Pénzügyőr ellen meccsel a VRCK a Don Bosco Sportközpontban.

További híreink

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

Zenei sokszínűség a XII. Kolorfesztivál nagyszínpadán

Dátum: 2026. aug 09. 18:02

Balkáni ritmusok, autentikus cigány zene és templomi koncert is várja a látogatókat a XII. Kolorfesztiválon. Augusztus 18-án Agárdi Szilvia a Szent Család-templomban ad koncertet, míg a Csónakázó-tónál a nagyszínpadon a Cimbaliband és a Parno Graszt gondoskodik a felhőtlen hangulatról. 

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk