https://kolorline.hu/Mindenkor biztonságban

Mindenkor biztonságban

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Nemzetközi Autómentes Napot szervezett a Bűnmegelőzési, Vagyonvédelmi Alapítvány és a Kazincbarcika Rendőrkapitányság szeptember 20-án. A Fő térre az óvodásokat és az iskolásokat várták, akik különféle vetélkedőkön és előadásokon vettek részt.

Reggeli tornával kezdődött az idei Bike Day, amit a Nemzetközi Autómentes Nap „Mindenkor Biztonságban” című pályázat részeként tartott a Bűnmegelőzési, Vagyonvédelmi Alapítvány és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság csütörtökön.

A délelőtti órákban az óvodások vetélkedtek a város Fő terén, ahol különféle közlekedéssel kapcsolatos feladatot kellett megoldaniuk a kicsiknek. Dr. Sallai István, a helyi rendőrkapitányság rendőr őrnagya a Kolorline érdeklődésére elárulta: hagyományosan minden év szeptemberében tartanak közlekedésbiztonsági, balesetmegelőzési vetélkedőket, amelyekkel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a gyerekek helyesen közlekedjenek és kevesebb legyen a baleset.

A délután során Klobusitzky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nyugalmazott mestertanárának meghökkentő, ugyanakkor rendkívül érdekes, a közúti közlekedés korosztályos veszélyeiről szóló előadását hallhatták az általános iskolás diákok.

Fotón:Klobusitzky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nyugalmazott mestertanára

Klobusitzky György kiemelte: azokra a veszélyhelyzetekre igyekezett rávilágítani, ami gyalogosként, kerékpárosként és utasként leselkedik a kicsikre és a nagyokra egyaránt. Mindezt mintegy ezerötszáz fotóval és grafikával szemléltette azért, hogy megelőzhetővé váljanak az esetleges balesetek.

Fotók: Kovács Loretta

Ezt követően a tanulók közlekedési vetélkedőn bizonyíthatták tudásukat. A program részeként a Triál Duó elképesztő kerékpáros bemutatóját láthatták az érdeklődők. Az autómentes nap eseményein több százan vettek részt. A színes rendezvény tombolahúzással és eredményhirdetéssel zárult.


 

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.