https://kolorline.hu/Elsősöket avattak a Tompában

Elsősöket avattak a Tompában

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Tompa Mihály Emléknap keretében tartották meg az elsősök avató ünnepségét szeptember 27-én az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Református Általános Iskolájában.



Az esemény elején Kolumbán Gábor református lelkipásztor mondott ünnepi köszöntőt, majd igehirdetés következett.

Tompa Mihály magyar költő, a népi nemzeti irodalmi irányzat egyik legmeghatározóbb képviselője kétszázegy évvel ezelőtt született. A megemlékezés keretében megtartották az elsős diákok avatóját is. Suga Lászlóné, az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Református Általános Iskolájának tagintézmény-vezetője kérdésünkre elárulta: az intézményben hagyományosan minden évben felavatják a kis elsősöket.

A 2018/2019-es tanév elején ötvenhárom elsős gyermek ült be az iskolapadba. Az ünnepségen a kicsik verset mondtak és fogadalmat is tettek, majd a rendezvény egyik legmeghatóbb pillanataként a nyolcadikos diákok egy táskát nyújtottak át a kis gólyáknak, akik immár boldogan viselik annak tartalmát, az iskola köpenyét.

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk