https://kolorline.hu/Középpontban a könyvtár

Középpontban a könyvtár

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosok szakmai találkozójával kezdődtek az Országos Könyvtári Napok Kazincbarcikán, október 1-jén.



Az egy héten át tartó programsorozat megnyitóján a köszöntő beszédek sorát Molekné Kőrösi Beatrix, az Egressy Béni Városi Könyvtár igazgatója nyitotta.


A képen: Molekné Kőrösi Beatrix, az Egressy Béni Városi Könyvtár igazgatója, Fotók: Kovács Loretta

Őt követte Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere, aki méltatta a helyi könyvtár kollektívájának munkáját. A beszédek sorát dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója zárta.


A képen: Klimon István alpolgármester

A szakmai tanácskozást követően a mintegy száz résztvevő megismerte a Mezey István Művészeti Központot, a város nevezetességeit és a megújult tereit, parkjait is. Molekné Kőrösi Beatrix kiemelte: az Országos Könyvtári Napok keretében idén is igyekeztek érdekes és színes rendezvényeket szervezni minden korosztály számára.



Ezen a héten lesz – a teljesség igénye nélkül – író-olvasó találkozó Tajthy Krisztinával, könyvklub, könyvtártörténeti és könyvtárhasználati foglalkozás, valamint könyvbemutató. A programsorozat október 7-én, Könyves vasárnappal zárul, amikor ingyenes lesz a beiratkozás és az Internet használat is. Ezen a napon a könyvtár dolgozói megbocsátást is tartanak, vagyis a lejárt kölcsönzési határidejű könyveket büntetés nélkül vissza lehet vinni. Az egész hetes eseménysorozatról bővebb információt az Egressy Béni Városi Könyvtár honlapján találnak.

További híreink

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk