https://kolorline.hu/Légiósok nélkül, idegenbeli bravúrral kezdett a Vegyész

Légiósok nélkül, idegenbeli bravúrral kezdett a Vegyész

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi röplabda Közép-európai Kupa első fordulójában idegenben szerepelt a Kazincbarcika. A kék-sárgák Zágrábban légiósaik nélkül léptek pályára és arattak értékes győzelmet.

Nem volt könnyű dolga Mareak Kardosnak, a VRCK edzőjének a mérkőzés előtt, hiszen nem elég, hogy bombaerős ellenféllel nézett farkasszemet csapata, de három légiósára, Páezre, Milevre és Mackora sem számíthatott, mert nem érkezett meg a játékengedélyük. A Barcika azonban ennek ellenére nagyszerűen röplabdázott az első szettben és 4 pontos előnyre tett szer. Ezután rákapcsolt a horvát bajnok, de megnyugtató előnyt nem tudtak kiharcolni. A hajrában felváltva estek a pontok, de a végjátékban higgadtabb volt a vendégegyüttes és 29-27-re megnyerte az első felvonást.

VRCK
Fotó: VRCK

A második szakaszban is kiélezett csata zajlott a pályán. A játszmát is jól kezdte a vendégalakulat, Banaiék 3-0-ra vezettek és hiába fordítottak a házigazdák, mert a hajrában ismét 2 ponttal jobban állt a Vegyész. Ebben a szettben is drámai volt a végjáték, de ez ismét a kék-sárgáknak kedvezett, 29-27-re hozták ezt a felvonást is. A harmadik szettre összekapta magát a Zágráb, és 22-18-nál esélye volt a szépítésre. Végül ha nehezen is, de hozta 26-24-re a harmadik etapot a horvát együttes.

A negyedik szakaszban meglehetősen simán szerzett előnyt a VRCK. Németh mellett Juhász és Blázsovics is remekelt, és megnyugtató volt a borsodiak előnye. A hazaiak nem tudtak semmi olyat kitalálni, amivel fordíthattak volna. Ebben a szettben még 20 pontot sem engedélyeztek Toronyaiék riválisuknak. A Kazincbarcika 25-16-ra hozta végül a szettet, és 3-1-re megnyerte a mérkőzést, ami számukra a Közép-európai Kupa nyitónapján 3 pontot hozott. Marek Kardos vezetőedző joggal volt elégedett a barcikai csapattal, amely remek játékával aratott bravúrgyőzelmet légiósai nélkül Zágrábban. A VRCK a héten két bajnoki mérkőzést játszik. Az egyiket ma este Pécsen, majd csütörtökön Kazincbarcikán este 8 órától a Pénzügyőr ellen.

További híreink

Ez jó kör volt: ~1100 futó a BorsodChem Kolorfutás Night 2026-on

Dátum: 2026. szept 20. 18:34

Igazán büszke lehet idén Kazincbarcika a sportos és közösségi szellemű városlakókra és környékbeliekre. Hat kategóriában mintegy 1100-an álltak idén rajthoz a város legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A sokéves hagyományú futóverseny ezúttal egy nagyobb versenyhármas, a Mozgásév egyik állomása. A Kolorfutás jól bevált Jótékonysági futamán idén a BorsodChem kiegészítésével 2,5 millió Ft gyűlt össze a helyi nevelési-oktatási intézmények támogatására.

Óriási siker a BorsodChem KolorFutás Night

Dátum: 2026. szept 20. 12:40

Ezeregyszázan álltak rajthoz idén Kazincbarcika legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A KolorCity Mozgásév második megmérettetésén hat különböző futam közül választhattak a szabadidősport kedvelői.

Vizuális és verbális képfejtés – Bak Richárd Szemelvények című kiállítása

Dátum: 2026. szept 19. 13:59

Feltörekvő környékbeli fotóstehetség, Bak Richárd egyedi szemszögű tárlatát fogadták be a GinGin Art Café falai szeptember 18-án. A Szemelvények című kiállítás színes és fekete-fehér művei változatos témákat, szemszögeket, bravúros meglátásokat vonultatnak fel, nem egyszer rejtjelesen, címekbe kódolt megfejtési segédlettel. A térségi elismert fotókörök tagjának, a már több díjat és jeles szereplést jegyző Bak Richárdnak a „Szemelvényei” október 18-ig tekinthetők meg a Mezey Művészeti Központban operáló GinGin Art Caféban.

Barcikai diákok 10 országos díjas műve egy környezetvédelmi vándorkiállításon

Dátum: 2026. szept 18. 21:47

A 35. évfordulóját ünnepli a „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” című országos pályázat. A projekt ez évi, Budapesten debütált vándorkiállítása szeptember 17-én Kazincbarcikára érkezett. A Mezey István Művészeti Központ emeletén berendezett tárlaton a legjobb pályaművek láthatók. A mozgalomra 35 kazincbarcikai, 8-18 éves diák nevezett alkotásával. Közülük tízen arattak elismerést az összesen több száz versenyző között.

KolorTV élőben

Programajánló

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk