https://kolorline.hu/Negyevenéves a Székhely Óvoda

Negyevenéves a Székhely Óvoda

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Három napos programkavalkáddal ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Székhely Óvodája a héten. A születésnapi ünnepség záróakkordjaként a kis ovisok adtak műsort október 5-én.



A Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia humoros műsorával kezdődött az ünnepség az intézmény udvarán.






Fotók: Zele Tímea

Az interaktív produkciót követően Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere köszöntötte az apróságokat, az óvodapedagógusokat, a szülőket és a meghívott vendégeket, majd a helyi képviselő-testület tagjaival és az óvodai vezetőivel születésnapi tortákat és ajándékokat nyújtott át az ovisoknak.



Az ünnepség a Székhely Óvoda épületében folytatódott, ahol Kálmán Judit tagóvoda-vezető mondott beszédet, amelyben felelevenítette az elmúlt éveket és megköszönte kollégái áldozatos munkáját.


A képen: Kálmán Judit tagóvoda-vezető

Ezt követően a kis tehetségek mutatkoztak be: elsőként ritmikus gimnasztikával varázsolták el a vendégeket a gyerekek, de volt népdal, vers és tánc is.



Az intézmény fennállásának negyvenedik évfordulója kapcsán kiállítás is nyílt, amelyen régi fényképek, játékok és könyvek láthatóak, valamint különféle hangszerek is. Ezen a héten a kicsik megünnepeltek a zene világnapját, az óvoda udvarán tartottak egy rendkívül jó hangulatú Foci-kupát és a szülőkkel együtt kerékpártúrán is részt vettek.



További híreink

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

KolorTV élőben

Programajánló

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk