https://kolorline.hu/25 év képekben – Jublieum a Don Bosco Iskolában

25 év képekben – Jublieum a Don Bosco Iskolában

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelte a szalézi rend fenntartásában működő kazincbarcikai Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium október kilencedikén, a Don Bosco Sportközpontban. A hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatásával és oktatásával foglalkozó létesítmény negyed évszázados jubileumát a rend az iskola történetét dokumentáló fotókból álló kiállítás megnyitásával és egy jó hangulatú, egyéni műsorral ünnepelte.

Színházi Évad

A kiállítást Vitális Gábor címzetes apát, a kazincbarcikai szerzetesi közösség igazgatója, a Magyar Szalézi Tartomány tartományfőnöki vikáriusa nyitotta meg, aki a beszédében a múltat felidézve megköszönte a város lakóinak, hogy a rend lehetőséget kapott a „szalézi lelkiség” és Don Bosco tanításának terjesztésére.
Havasi József atya, a rend korábbi tartományfőnöke, aki tevékeny részt vállalt a barcikai Don Bosco iskola beindításában, visszatekintésében szintén köszönetet mondott az iskola eddigi és jelenlegi üzemeltetőinek. Mint mondta: „már az is ünnep, hogy itt vagyunk, hiszen ahhoz, hogy ezt elkezdhessük, álmodni kellett, mert a valóság olyan borzalmas volt. Mint tette azt a rend alapítója, Bosco Szent János is, hiszen, amit ma itt látunk, az már az álom valósága.”

Havasi József atya - egy álom valósága
Fotók: Zele Tímea

Ahogy az önkormányzat és a Don Bosco Szalézi Társaság között fennálló, több mint két évtizedes múltra visszatekintő, modellértékű partneri viszonyt és a nehéz kezdeteket felidézve Ábrahám Béla, jelenlegi tartományfőnök beszédében elmondta, „vannak olyan dolgok, amik racionálisan nem megmagyarázhatók, de még is csinálnunk kell, hiszen számos olyan dolog is van, ami nem észszerű, mégis így jó.
Ezt követően az iskola igazgatója, Molnár-Gál Béla beszédében megköszönte „mindazon dolgozók, segítők munkáját, akik az elmúlt 25 évben akár egy kapavágással, akár egy imával is, de segítették az iskola fejlődését”.
A két és fél évtized történeteit megidéző beszédek között az iskola jelenlegi növendékei szórakoztatták az érdeklődőket autentikus roma énekek, folklór táncok és a közösségi életet, az Óratóriumot bemutató esztrádműsorokkal.

Don Bosco benned él! - Az iskolai növendékei előadják az intézmény himnuszát

Ezt követően Ábrahám Béla, a szalézi rend tartományfőnöke megáldotta és hivatalosan is megnyitotta az iskola történetének 25 évét felölelő, retrospektív fotókból álló kiállítást, melyet az érdeklődők a Don Bosco Sportközpont aulájában tekinthetnek meg.

Don Bosco 25 - Ábrahám Béla tartományfőnök áldása

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.