https://kolorline.hu/A szeniorok versengtek

A szeniorok versengtek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

„A szépkorúak színes világa” címmel ki mit tudot szervezett az Újkazinci Baráti Kör október nyolcadikán az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében.

A megmérettetésre minden vetélkedni vágyót szeretettel vártak, akik bemutathatták - többek között – tánc, ének vagy éppen verstudásukat.

Az eseményre – a teljesség igénye nélkül - érkeztek Kazincbarcika mellett Miskolcról, Tardonáról, Múcsonyból, de Debrecenből is. Első momentumként Török Dezső a megyei közgyűlés elnöke mellett Szitka Péter polgármester is köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében kiemelte: városvezetőként nagyszerű látni, hogy Kazincbarcikán ennyi mosolygó és aktív szépkorú él, s bízik benne, hogy az idősek havi programkínálattal mindenki igényeit ki tudják elégíteni.


Fotók: Zele Tímea

A zsűrinek "nem volt nehéz dolga", ugyanis nem rangsoroltak: minden fellépő munkája mögött látszott a felkészültség, nagyon színvonalas, kreatív és színes produkciókat vonultattak fel, némelyek olyan koreográfiával, melyek önmagukban is tökéletes színpadi produkciók lehettek volna. Így tehát a kilencfős zsűri mindenkit díjazott, az ajándéktárgyakat pedig ők maguk ajánlották fel. Egy fődíjat azonban mégis átadtak: a Kincsem Napközit P. Dányi Gabriella író-költő-festő egyik alkotásával díjaztak.   

„Szépkorúak színes világa” Ki Mit Tud? résztvevői
(33 műsorszám, 27 résztvevő) 

Éles Gáborné Kazincbarcika,
MESZEGYI Boldog Asszony Papucsa Nótakör Miskolc,
Petőfi Sándor Nyugdíjas Klub Múcsony,
Ivádyné Tóth Ildikó Tardona,
Kelemen Katalin Kazincbarcika,
Lukács Mihályné Kazincbarcika,
Nosztalgia Hajnalcsillag Egyesület Debrecen-Nagymacs,
Papp Imréné Hacsi Piroska Kazincbarcika,
Dzsupin Imre Kazincbarcika,
Molnár András Miskolc,
Aranyeső Nyugdíjas Klub Rudolftelep,
Gyenes Gyuláné Tardona,
Varga Ferenc Miskolc,
Levendula Nyugdíjas Klub Bánhorváti,
Pamli Károlyné Kazincbarcika,
Tardonai Nyugdíjasok Baráti Köre Tardona,
Tóth Andrásné Kazincbarcika,
Sándor Andrásné Kazincbarcika,
Zólyomi László-Honti Ottóné Kazincbarcika,
Lipták Béláné Felsőtelekes,
Labancz Lászlóné Kazincbarcika,
Összejöttünk Kör Kurityán,
Kakszi Béláné Tardona,
Balázs Andrásné Rudolftelep,
Rozmaring Dalkör Berente,
Őszikék Nyugdíjas Klub Alberttelep,
Hagyományőrző Pávakör Múcsony

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.