https://kolorline.hu/Posztumusz fotógaléria Viszoczky Sándor emlékére

Posztumusz fotógaléria Viszoczky Sándor emlékére

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Viszoczky Sándor emlékének tiszteletére, október 17-én, posztumusz fotókiállításnak adott helyet a Gimi Galéria. A tárlat november 12-éig tekinthető meg.

Egy rendkívül sokrétű személyiség munkásságától búcsúzhattak el azok az érdeklődők, barátok és családtagok, akik részt vettek a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban rendezett fotókiállítás megnyitóján. Elsőként Petróczi Gábor, az iskola igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd ezt követően Szlanyina Tímea, 12. osztályos tanúló zongorajátékát hallgatták meg az érdeklődők. Dr. Csontos Jánosné, a művész egyik közeli barátja megnyitó beszédében megosztott néhány gondolatot a szerző munkásságáról, valamint személyiségének sokrétűségéről.

- Sokoldalú emberként ismerte mindenki Viszczky Sándort. Lokálpatrióta volt, bányász szakmabeli kötődésekkel. Népművelőként több programot is szervezett mely eseményekkel mindenkit megtudott szólítani. Változatos érdeklődését és sokoldalúságát az otthonában megtalálható saját kézzel faragott székek, asztalok a mai napig is megtestesítik. Kreativitását az általa készített képek tükrözik a legjobban.

A kiállításon a különböző évszakokban készült tájképeket, természetfotókat, egészen a valósággal játszadozó, szinte már optikai csalódással felérő munkákat láthat a nagyérdemű november 12-éig. 

További híreink

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

KolorTV élőben

Programajánló

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk