https://kolorline.hu/Civil közösségi fórum az Innovációs központban

Civil közösségi fórum az Innovációs központban

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén ősszel már harmadik alkalommal invitálta közös gondolkodásra a barcikai civiliket a „Színezzük együtt Kazincbarcikát” Helyi Akciócsoport a KolorLab Innovációs Központba. Az október 24-én, szerdán megtartott fórum célja ezúttal az „Együttműködő Közösség”, a „Kreatív Közösség” és a „Digitális Város” témában meghirdetett helyi pályázati felhívások követelményrendszerének részletes bemutatása volt.

 

Wächter Balázs programkoordinátor nyitó előadásában ismertette a pályázatokkal szemben támasztott tartalmi és formai követelményeit, valamint külön fejezetet szentelt a projektek sikeres finanszírozásával kapcsolatos tudnivalóknak is. 

Fotók: Kovács Loretta 

Fotón: Wächter Balázs programkordinátor

Ezt követően, a szép számban megjelent érdeklődők a fórumon lehetőséget kaptak, hogy személyesen is választ kapjanak a projektekért felelős szakemberektől az egyes felhívásokkal kapcsolatos kérdéseikre.

A három témakörben rendelkezésre álló 133,3 millió forintos keretösszegre a Helyi Akciócsoport első körben 2018. december 5-ig várja a pályázatokat. Amennyiben nem érkezne elégséges számú sikeres pályázat a felhívásokra, jövőre sor kerülhet második-harmadik körre is, melynek során legkésőbb 2019. június 28-ig várják majd a terveket.

A pályázatonként megítélhető összegek kategóriánként változnak, ezekből akár a projektek teljes költségvetése is megfinanszírozható, de elbíráláskor előnyt jelent, ha a megvalósítás során önrészt is vállalnak a pályázók. További feltétel, hogy témakörtől függően a támogatott terveket 18-24 hónapon belül meg kell valósítaniuk a nyertes szervezeteknek.
A rendezvényen készült képeink megtekinthetők a programhoz kapcsolódó galériában.

A szervezők a következő fórumok témájáról és időpontjáról folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket a Kolorcity.hu oldalon és a helyi médiában, a teljes pályázati felhívások pedig az alábbi címen olvashatók.

További híreink

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk