https://kolorline.hu/Vigyázzunk értékeinkre mindenszentek és halottak napján is!

Vigyázzunk értékeinkre mindenszentek és halottak napján is!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Mindenszentek és halottak napja körüli időszakban is kiemelt figyelmet fordít a közbiztonsági, bűnmegelőzési feladatok ellátására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Annak érdekében, hogy a csendes főhajtás zavartalan legyen, fogadják meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársainak tanácsait.

temető

- Fokozottan figyeljenek értékeikre, ha nagyobb csoportosulásnak részesei, hiszen köztudott dolog, hogy a zsebtolvajok a nagy tömegben „dolgoznak”. Ilyen, tolvajokat vonzó tömeg alakulhat ki a virágárusok standjainál, a piacok mécseseket árusító pultjainál, a tömegközlekedési eszközökön, a temetők bejáratainál.

- A tömegközlekedési eszközökön fokozott figyelemmel utazzanak ebben az időszakban is. Értékeiket, okmányaikat lehetőleg a ruházat belső zsebeiben tárolják.

- Mielőtt útnak indulnak, ellenőrizzék, hogy a lakás ajtóit, ablakait bezárták-e, a meglévő riasztót bekapcsolták-e.

- A gépjármű ajtóit, ablakait a leparkolást követően zárják be, ellenőrizzék is azok zárt állapotát.

Bármilyen rövid időre is távolodnak el a gépjárműtől azt csukják be. Látható helyen ne hagyjanak értéket (mobiltelefon, GPS, laptop, tablet, pénztárca, kabát) a gépkocsiban.

- Ha kerékpárral érkeznek a temetőbe azt is minden esetben lakatolják oda fix tárgyhoz. A legjobb, ha több ponton is rögzítik azt. Ne hagyjanak értéket a kerékpáron (GPS, mobiltelefon, szatyor, táska).

- A síremléknél még rövid időre se hagyják őrizetlenül a táskáikat, minden magára hagyott érték vonzó lehet az alkalmi tolvajok számára.

- Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává vált azonnal forduljon a Rendőrséghez. Hívja a 112 segélyhívó számot.

- Gépkocsifeltörés, lakásbetörés esetén fontos a helyszín eredeti állapotának megőrzése!

- Mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak a temetők nyitva tartásáról, a temetőbe történő behajtás és parkolás rendjéről. Esetlegesen a forgalmi rend változásáról.

- Idejében induljanak útnak, kalkuláljanak a megnövekedett forgalommal, a parkolók telítettségével. Tervezzék meg meglátogatandó temetőkhöz vezető utat. A sűrű forgalomban mindenki legyen toleránsabb az autóstársaihoz.

- Legyenek az átlagostól óvatosabbak a közlekedés során.

- Figyeljenek oda a temetők környékén, az út szélén, vagy a parkolókban lévő gyalogosokra, kerékpárosokra.

- Súlyos sérülés relatív alacsony sebesség esetén is bekövetkezhet. Mindig használják a gépkocsiban a kötelezően előírt passzív biztonsági eszközöket, mert azok életet menthetnek!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt feladatának tekinti, hogy ebben az időszakban is biztosítsa a lakosság és az értékei védelmét, a Polgárőrséggel együtt fokozottan jelen van és felügyel a közbiztonságra, a közlekedés rendjére a temetőkben és azok környékén.

Forrás: police.hu

További híreink

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

KolorTV élőben

Programajánló

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk