https://kolorline.hu/Újra győztek az Ördögök

Újra győztek az Ördögök

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi futsal NB II keleti csoportjában Berettyóújfalu együttesét fogadta a Kazincbarcikai Ördögök SE. A Kőrösi tanítványok hátrányból fordítva arattak 2 gólos sikert.

A Nyírbátor elleni 6-2-es győzelem után abban reménykedtek az ezúttal is hazai pályán játszó Ördögök, hogy újra „bezsebelik” a 3 pontot. Erre minden okuk megvolt, hiszen a vendég Berettyóújfalu eddig gyengélkedett a bajnokságban, 1 győzelme mellett hétszer vesztesen hagyta el a pályát. Ezen a találkozón meglepetésre az alföldiek kezdtek jobban, és 5 perc játék után 2-0-ra vezettek. Az Ördögök azonban Fekete és Benke góljával egyenlítettek. Az első 20 perc vége előtt azonban jött az újabb vendéggól és 3-2-re ismét a Berettyóújfalu vezetett.

A második játékrészben alaposan bekezdett a Barcika. Komlósi egy perc elteltével egyenlített, majd Fekete duplája után helyreállt a rend, és 5-3-ra már a házigazdák vezettek. Magára talált a vendéglátó és sokkal jobban játszott, mint az első félidőben. Az alföldiek mindent megpróbáltak, hogy sikerüljön az egyenlítés, de a házigazdák jól védekeztek. 9 perccel a vége előtt ugyan még 5-4-re felzárkózott a vendég csapat, de a végén Balogh hajrágólja eldöntötte a 3 pont sorsát. Az Ördögök 6-4-re nyertek és 13 ponttal a 7. helyen állnak a bajnokságban. Kőrösi Gábor tanítványai lapzártánk után november 7-én Magyar Kupa mérkőzést játszanak a Veszprém ellen hazai pályán, majd november 12-én hétfőn Csengeren már bajnoki találkozón lépnek pályára.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk