https://kolorline.hu/Külső Védelmi Terv Gyakorlat Kazincbarcikán

Külső Védelmi Terv Gyakorlat Kazincbarcikán

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Külső Védelmi Terv Gyakorlatot tartott november 7-én Kazincbarcika város Önkormányzata a Katasztrófavédelem, és a BorsodChem közös összefogása által. A kazincbarcikai eseményen, szimuláció segítségével készültek fel egy lehetséges katasztrófára.

Idén is megszervezték a lakosság védelmének érdekében a Külső Védelmi Terv Gyakorlatot. A rendezvény első részére a Polgármesteri Hivatalban került sor, ahol Szitka Péter polgármester a megnyitón köszöntötte a helyi védelmi bizottság tagjait. 

Fotón: Szitka Péter polgármester

Beszédében kitért többek között arra, hogy mennyire szükséges és hasznos, hogy évente elgyakorolják a városban a problémás szituációk kezelését.
Ezt követően Szent-Királyi László tűzoltó ezredes, a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője, a veszélyhelyzetek kezelésére hívta fel a figyelmet, valamint a nap további programját ismertette. Klement Tibor, a BorsodChem Zrt. környezetvédelmi igazgatójának előadásával folytatódott az esemény, aki kitért a BorsodChemben működő biztonsági kérdésekre. 

Fotón: Klement Tibor, a BorsodChem Zrt. környezetvédelmi igazgatója

Tájékoztatást adott a cég biztonságtechnikai és katasztrófaelhárítási terveiről, valamint arról, hogy milyen újítások zajlanak jelenleg is a cégnél. Ezek közé az újítások közé tartozik például egy új telep kiépítése, amely a régi épületek lebontásával vette kezdetét és még jelenleg is zajlik. Prezentációában szerepelt, hogy egy új, darus emelővel ellátott tűzoltóautót is beszereztek, ami akár 32 méter magasba is képes feljuttatni a kívánt személyt bármilyen mentés vagy egyéb munkálatok végrehajtására.
A nap második felében a hivatásos szervek, azaz a katasztrófavédelem, a rendőrség, és a mentőszolgálat kezdtek neki a terv gyakorlati részének megvalósításához. Itt az adott szerveknek kellett  megoldaniuk a kötelező feladatokat, elsősorban a lakosok tájékoztatását, majd az itt élők védelmét. 

Fotók : Kovács Loretta

Idén a Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium volt a helyszíne annak a szimulációnak, melyben egy sérült személyt mentettek ki a katasztrófaelhárítók.

A feladat célja, hogy az egyén minél hamarabb kijusson a veszélyzónából és a mentőautóhoz érkezzen további szervek - a rendőrség - bevonásával.

Ezt követően a BorsodChem lakótelepen az érintett területek és lakóházak átvizsgálása zárta a terv gyakorlatot. Szent-Királyi László kérdésünkre elmondta, fontosnak tartja a szimulációt, mert egy valós katasztrófa esetén a csapat felkészültebben, összeszokottabban és rutinosabban látja el a mentési feladatokat. 

Fotón: Szent-Királyi László tűzoltó ezredes, a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője

További híreink

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

Foglalkoztatás, városi intézmények és téli felkészülés a testület napirendjén

Dátum: 2026. szept 23. 16:02

Szeptember 24-én, csütörtökön 10 órától tartja munkaterv szerinti ülését Kazincbarcika képviselő-testülete a Városházán.

Fontos figyelmeztetés

Dátum: 2026. szept 23. 10:15

Tilos és életveszélyes megközelíteni az oszlopot!

KolorTV élőben

Programajánló

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk