https://kolorline.hu/A jövő elkezdődött

A jövő elkezdődött

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Oktatási Együttműködési megállapodást kötött a British Telecom magyarországi leányvállalata és az Irinyi János Református Oktatási Központ. A szerződés ünnepélyes aláírására a barcikai szakgimnáziumban került sor november 12-én, ahol az érintettek mellett jelen volt Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere és Pásztor Dániel, a református egyházkerület püspökhelyettese is.



Szabó Zoltán a British Telecom ügyvezető igazgatója és Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója (Fotó: Kovács Loretta)

Az együttműködési szerződést a BT debreceni regionális szolgáltató központjának ügyvezető igazgatója Szabó Zoltán, míg az oktatási intézmény részéről Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója írta alá.
A két intézmény közötti megállapodás értelmében a hazai szolgáltatóipari szektor egyik legnagyobb munkaadója, a BT gyakorlati-szakmai és angol nyelvű képzéseket folytat majd az iskolában. A képzések kidolgozása és lebonyolítása mellett, a vállalat hardverekkel és tárgyi eszközökkel is támogatja az iskolában folyó munkát, aminek keretében közel 20 laptopot adományoztak az intézmény számára.


(Fotó: Kovács Loretta)

Mint azt Szabó Zoltán, a BT ügyvezető igazgató nyitó beszédében elmondta: „A magyar gazdaság és cégünk jövője is a fiatalokon múlik, ezért felelősségünk befektetni a képzésükbe. A Kazincbarcikán elindított program minden szereplőnek érdeke: a BT jólképzett munkaerőt vehet fel, a középiskola pedig piacképes tudást nyújtó képzéseket indíthat, és ezzel egy olyan karrierlehetőséget tud biztosítani, amiért már érdemes itthon maradni, ahelyett, hogy külföldön keresnének munkát.” Személyesen is fontos volt számára, hogy ez a reményeik szerint gyümölcsöző együttműködés létrejöhessen, hiszen felesége négy évig az Irinyi falai között koptatta a padokat, gyermekeik nagymamája pedig a mai napig csupán pár sarokra lakik az intézménytől.

Szabó Zoltán - A British Telecom ügyvezető igazgatója
(Fotó: Kovács Loretta)

Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója ezt követően kiemelte, „A jövő elkezdődött, és nagyon örülünk annak a képzési lehetőségünk, mely most a BT segítségével iskolánkban megvalósul. Néhány végzősünk már az együttműködésünket megelőzően sikeresen elhelyezkedett a vállalat debreceni irodájában és nagyon jók voltak a visszajelzéseik. Fontosnak tartom, hogy diákjaink számára olyan munkalehetőséget tudjunk biztosítani, mely lehetővé teszi, hogy a régióban, családjuk közelében dolgozhassanak.”

A kazincbarcikai szakgimnáziumban most induló szakmai kurzusokat a BT munkatársai önkéntes alapon tartják majd a hagyományos iskolai oktatás keretein belül. Az egy tanévet felölelő képzésen, a tanulók gyakorlati hálózatüzemeltetési ismereteket kapnak, melyet a piaci igényekhez alkalmazkodó üzleti angol nyelvoktatással egészítenek ki. Az elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása mellett, a diákoknak karriertanácsadást is biztosítanak a vállalat szakemberei. A végzős diákok a képzés teljesítése után egy próbainterjún vehetnek részt amelyen, ha sikerrel veszik az akadályokat, azonnal állásajánlatot is kapnak a BT debreceni szolgáltató központjában.

 

További híreink

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

KolorTV élőben

Programajánló

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk