https://kolorline.hu/Művészet a lélek egészségéért

Művészet a lélek egészségéért

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Rendhagyó kiállítást rendeztek, november 14-én, Mandala variációk címmel a Gimi Galériában. A Varga Gézáné alkotásaiból készült tárlat egészen november 30-áig tekinthető meg a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban.

Petróczi Gábor, az iskola igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd ezt követően az iskola kórusa készült egy zenés műsorral a megnyitó tiszteletére. A kiállítást Husonyicza Gábor, a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület elnöke nyitotta meg beszédével, melyben külön köszöntötte Varga Gézánét, és köszönetet mondott az Igazgató Úr és az iskola irányába, amiért létrejöhetett ez az esemény. Ezt követően visszaemlékezett arra, amikor pár évvel ezelőtt barátai bíztatására a művésznő közkincsé tette a műveit egy hasonló kiállítás keretein belül.


Fotók: Zele Tímea

A nagyérdemű megtudhatta, hogy Varga Gézáné nem csupán alkotásaival, de munkájával is mindig a közösségért dolgozott, akár iskolatitkárként akár munkaügyi ügyintézőként igyekezett legjobb tudása szerint végezni feladatát. A mai napig több klub és közösség tagja és töretlenül érdekli az alkotás.

A mandalák színes és gazdag mondanivalóval fejezik ki érzelmeinket, és minden ember számára más-más a jelentésük, vannak, akik az élet örökös körforgását, az örömöt látják bennük, vannak, akiknek a bánatot vagy az elmúlás szimbolizálják ezek az alkotások. Sokaknak akkora erőforrást jelentenek ezek a képek, hogy lelki gondjainak esetén a béke helyreállítását is az ilyen alkotásokban keresik.

További híreink

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

Foglalkoztatás, városi intézmények és téli felkészülés a testület napirendjén

Dátum: 2026. szept 23. 16:02

Szeptember 24-én, csütörtökön 10 órától tartja munkaterv szerinti ülését Kazincbarcika képviselő-testülete a Városházán.

Fontos figyelmeztetés

Dátum: 2026. szept 23. 10:15

Tilos és életveszélyes megközelíteni az oszlopot!

KolorTV élőben

Programajánló

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk