https://kolorline.hu/Asztalitenisz Diákolimpia Körzeti Döntő Kazincbarcikán

Asztalitenisz Diákolimpia Körzeti Döntő Kazincbarcikán

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az Asztalitenisz Diákolimpia kapcsán rendeztek körzeti döntőt November 19-én a Kazincbarcikai Sportközpontban.

Jégpálya

Szép számmal érkeztek tanulók a sportközpont tornatermében megrendezett körzeti asztalitenisz döntőre, ahol két kategóriában is indultak tanulók a győzelemért.


Fotók: Kovács Loretta

Több mint két órán keresztük versengtek egymással az I-II. illetve a III-IV. kategóriában a Kazincbarcika és környékének általános iskoláiból érkezett fiatalok.

A délután alatt körülbelül 50 mérkőzést sikerült levezetnie a versenybíróknak, ahol egyszerre négy asztalon is játszottak a gyerekek. Azok, akik kiestek vagy esetleg a következő mérkőzésüket várták közben nagy lelkesedéssel buzdították a többieket.

A gyerekek ezen a napon a megyei döntőbe jutásért küzdöttek egymással, amit idén decemberben, Tiszaújvárosban rendez majd meg a Magyar Diáksport Szövetség.

További híreink

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

Foglalkoztatás, városi intézmények és téli felkészülés a testület napirendjén

Dátum: 2026. szept 23. 16:02

Szeptember 24-én, csütörtökön 10 órától tartja munkaterv szerinti ülését Kazincbarcika képviselő-testülete a Városházán.

Fontos figyelmeztetés

Dátum: 2026. szept 23. 10:15

Tilos és életveszélyes megközelíteni az oszlopot!

KolorTV élőben

Programajánló

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk