https://kolorline.hu/Sajtótájékoztató a köznevelési intézmények fejlesztéséről

Sajtótájékoztató a köznevelési intézmények fejlesztéséről

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Projektzáró sajtótájékoztatót tartott november 28-án a Kazincbarcikai Tankerületi Központ. A téma ezúttal az állami fenntartású köznevelési intézményekben végrehajtott infrastrukturális fejlesztés volt.

Egy EFOP-os pályázati program keretében a Kazincbarcikai Tankerületi Központ tizenkét állami fenntartású intézményen tudott tanulást segítő infrastrukturális fejlesztéseket végrehajtani az elmúlt egy évben. A felújítások mind a diákok és tanárok életében jelentős szerepet töltenek be, hiszen az iskolában töltött mindennapokat teszik konfortosabbá, ezáltal elősegítve a tanulást.


Fotók: Zele Tímea

A rendezvényen Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője mondott köszöntőbeszédet, melyben kitért arra, hogy mennyire fontos a fiatalok oktatásának a segítése, valamint, hogy összehangolt munkára és elhivatott kivitelezőkre volt szükség ahhoz, hogy a mai nap ebben a formában létrejöhessen.

Ezt követően az EFOP pályázaton belül megvalósított fejlesztéseket mutatták be a sajtó képviselőinek, ahol Székelyné Varga Mária Ágnes, tankerületi igazgató beszélt. A sajtótájékoztató végén a sajtó munkatársai, valamint a meghívottak kérdéseket tehettek fel, majd a rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult.

 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk