https://kolorline.hu/Virágzó Tél bőrműves kiállítás

Virágzó Tél bőrműves kiállítás

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Virágzó Tél címmel nyílt bőrműves kiállítás a Gyermekek Háza-Kézművesházban, a Mezey István Művészeti Központban november 29-én. A bemutatón Simkó Fanni, Prima Junior díjas bőrművész munkásságát csodálhatták meg a vendégek.

Mikulás Kocogás

A rendezvény a Kodály Zoltán Művészeti Iskola művészpedagógusainak népdaléneklési műsorával kezdődött. Ezt követően pedig Horváth Tibor, bőrműves Népi Iparművész, a Népművészet Mestere mondott nyitóbeszédet. Beszédében mesélt Fanni népművészeti tanulmányainak múltjáról, kitért tanítóival közös maximalista munkásságára, illetve mesélt arról, hogy mennyire jól illeszkednek az alkotásai a magyar népművészet tárlatába. 

Kiallitas

Megnyito

A vendégek, akik között jelen voltak a Népművészeti Egyesület vezetői és tagjai is, ezt követően megcsodálhatták a főként ékszerekre kihegyezett kiállítási darabokat. Leginkább csontkéssel domborított virág témában készült, azon belül is tulipános, ásványokkal ékesített darabok voltak többségben megtekinthetőek, de a gyártásban használt eszközöket is megcsodálhatták a jelenlévők.

Tulipan ekszer

A kiállítás 2019. január 18-ig tekinthető meg a Gyermekek Háza-Kézművesházban, a Mezey István Művészeti Központban.

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk