https://kolorline.hu/„Anno az én tévém”

„Anno az én tévém”

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozóra érkezett december 04-én Endrei Judit Kazincbarcikára. Az egykori televíziós műsorvezető ezúttal „Anno az én tévém” című könyvéről beszélt.

Idén októberben megjelent Endrei Judit új könyve, Anno az én tévém címmel. Az idősebb generációknak bizonyára ismerősen cseng az írónő neve, ugyanis ő egy olyan tévés személyiség volt, aki a sokak által televíziózás aranykorának vélt ’70-es és ’80-as években az egyik legismertebb arca lett a magyar televíziózásnak.


Fotók: Kovács Loretta

A könyvben rendkívül szubjektívan mesél életének ezen szakaszáról, illetve szakmai múltjáról. Megemlíti munkatársait, mentorait, azokat, akiktől a legtöbbet tudott tanulni az évek alatt, amikor is bekerült ebbe az eddig csak nézőként csodált világba. Itt olyan ikonikus neveket említett meg, mint Kudlik Júlia, Vitray Tamás, Antal Imre, vagy Tamási Eszter.

A könyvbemutatón egy rendkívül közvetlen kapcsolatot teremtett a közönséggel, színpad helyett a megjelentekkel szemben pár méterre foglalt helyet és így mesélt történeteket, valamint válaszolta meg az érdeklődő kérdéseket. Beszélt arról, hogy mennyire szereti Kazincbarcikát és az itt élő embereket, valamint, hogy mindig nagyon kedves fogadtatást kap a városban, ezért is tér vissza ide mindig nagy szeretettel.

Történeteiben mesélt a falusi kislányról, aki csillogó szemekkel figyelte otthon gyermekként a képernyőt. Elmondta, hogy soha nem gondolta volna fiatalon, hogy valaha is ilyen sorsot szán majd neki az élet, mivel őt sosem vonzotta, annak a gondolata, hogy hasonló szerepet töltsön majd be. Visszatekintve viszont nem bánja, hogy ebbe az irányba sodorta az élet.

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.