https://kolorline.hu/Elmaradt a Vegyész csoda

Elmaradt a Vegyész csoda

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi röplabda CEV kupában a legjobb 16 közé jutás volt a tét a Vegyész RC Kazincbarcika számára. A kék-sárgáknak nem sikerült a továbbjutás, hiszen a cseh Kladno 3-2-re győzött Kazincbarcikán.

Bravúrra készült a Barcika a Kladno ellen a CEV kupa visszavágóján. A magyar együttes idegenben 3-1-re kapott ki, így a továbbjutáshoz a 3-0-s, vagy 3-1-es siker mellett az úgynevezett „aranyszettet” is meg kellett nyerniük. A hazai szurkolók igazán kitettek magukért, hiszen remek hangulatot teremtettek a csarnokban. Ennek ellenére nem kezdett jól a magyar bajnok, hiszen a csehek 9-6-ra elhúztak. Marek Kardos ekkor időt kért, de a játszma során állandósult a 3 pontos cseh vezetés. Sok hiba jellemezte ekkor a vendéglátók játékát, így nem is csoda, ha a hazai tréner 9-15-ös állásnál újból időt kért. Azonban ez sem segített, mert a Kladno remek játéka nem lankadt és a VRCK-nak blokkban nem sikerült az elvárásoknak megfelelő teljesítményt nyújtania. A vendégek az első felvonást 25-18-ra nyerték. A folytatásban összekapta magát a kék-sárga együttes és remek hármas blokkjainak köszönhetően 6-5-re vezetett is. A szett során fej-fej mellett haladtak a felek, egyik csapat sem tudott meglépni riválisától. A hajrához érve 23-23 után a barcikaiak szereztek pontot és jutottak játszmalabdához. Az eséllyel azonban nem tudott élni a hazai együttes, így fokozódtak az izgalmak. A cseh együttes többször is szettlabdához jutott, mely közül a harmadikat értékesítette is, 28-26-ra megnyerve a szettet. A Kladno ezzel el is döntötte a továbbjutás sorsát. A szabályok szerint ugyanis a Kladno így összesítésben már 4 pontot szerzett és a VRCK szerencsés esetben is legfeljebb 2 pontot szerezhetett volna.

Fotó: VRCK Weboldala 

A hazai drukkerek lendülete is lankadni látszott a harmadik szakaszban, de barcikai játékosok azonban remekeltek és 6-3-ra vezettek. A folytatásban 11-9-nél a csehek, de pár perccel később 14-12-nél már Szabó Dávidék álltak jobban. A hajrához érve izgalmasan alakult a periódus, mert 24-23-nál a vendégeknek volt meccslabdájuk, de a hazaiak lelkesedésből jelesre vizsgáztak, fordítottak és 27-25-re megnyerték a játszmát. A negyedik felvonás elején beragadt a Vegyész és 4-7-nél Kardos edző élt az időkérés eszközével. A hazai tréner szavai hasznosnak bizonyultak, mert fordított csapata. Szabó és Németh ekkor nagyszerűen játszott és szorgalmasan termelte a pontokat. 21-16-nál időt kért a vendég tréner, de 24-17-nél már eldőlt a szett. A végén még felzárkózott 24-20-ra a cseh csapat, de a szett így is a házigazdáké lett 25-20 arányban.

Következhetett a mindent eldöntő ötödik felvonás, ahol a barcikai röplabda becsületéért a győzelemért harcoltak a kék-sárgák. A barcikai alakulat azonban hiába vezetett két ponttal 3-1-nél és 9-7-nél a vendégeknek sikerült az egyenlítés, majd a fordítás. A hajrához érve 12-14-nél jutott meccslabdákhoz a Kladno, melyek közül az elsőt még hárította a VRCK, de a másodiknál Milev hibázott, így 15-13-ra a cseheké lett a játszma. A Kladno így 3-2-re győzött Kazincbarcikán és 5-1-es pontaránnyal jutott a CEV kupa nyolcaddöntőjébe. A VRCK ezzel befejezte ebben a sorozatban nemzetközi szereplését. A kék-sárgákra december 9-én délután 4 órától hazai bajnoki mérkőzés vár a Székesfehérvár ellen.

További híreink

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 11. 17:26

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.

Igazi családi program lett Kazincbarcika idei, népes Szüreti Vigalma

Dátum: 2026. okt 10. 19:50

Kicsit farsangi, a bemelegítéstől kicsit sportos, a felvonulástól kicsit majálisi és a sok városi hagyománytól nagyon barcikai volt a szeptember 9-én újrázó Szüreti Vigalom. A sokakat vonzó program városi menetet, jelmezversenyt, népi játszóteret, zenés-táncos mulatságot, gólyalábas show-t, valamint kézműves, népművészeti és termelői vásárt egyszerre tartogatott. Sok must fakadt és fogyott, még több mosoly követte, kiemelten a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Nefelejcs Tagóvodájának legszínesebbnek és legkreatívabbaknak kikiáltott felvonulói között.

Kolorcity az értékekre épített városmárka nevében egy szerencsi szakmai napon

Dátum: 2026. okt 10. 00:28

A Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága Kazincbarcika után Szerencsen tartotta egyik őszi szakmai napját. A rendezvényen városunk és a Kolorcity márka nevében Dr. Makkai Orsolya, a Barcika Art Nonprofit Kft. igazgatója vett részt egy kerekasztal-beszélgetésen. A vezérfonalat a valódi helyi értékekre épített városmárka adta.