https://kolorline.hu/Lerakták a Regionális Röplabda Központ alapkövét

Lerakták a Regionális Röplabda Központ alapkövét

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A város sportsikereihez méltó Regionális Röplabda Központ épül hamarosan Kazincbarcikán, a sportág új otthonának szánt sportcsarnok alapkőletételére 2018. december 6-án került sor. A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola udvarán megrendezett eseményen bemutatták a Röplabda Sportág Fejlesztési Program keretében megépítendő új épület látványterveit és kiderült az is, hogy a város és környék röplabdásai a tervek szerint már jövőre birtokba is vehetik a minden igényt kielégítő sportkomplexumot.

Mint azt a klub által szervezett esemény előtt Kárpáti László, a VRCK elnöke érdeklődésünkre elmondta, nemcsak a klub életében történelmi jelentőségű a csarnok megszületése, de a tervezett fejlesztések révén közösségi térként is funkcionál majd és egyben a Pollack Mihály általános iskola tornatermeként és konferenciaközpontként is használható lesz. A VRCK új sportcsarnokában az utánpótlás nevelés és sportesemények mellett edzőképzés is folyik majd. 

Sárfalvi Péter, nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár megnyitó beszédében hangot adott elégedettségének, hogy végre a röplabda, mint sportág is lehetőséget kapott arra, hogy TAO forrásokból támogatható legyen. Mint mondta, ennek már látszanak az első jelei, klubszinten már jól látható az előrelépés, aminek egyik legékesebb példája éppen a kazincbarcikai Vegyész férfi csapata.

Kósa Árpád, a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagja szerint, ha bárki meghallja az országban Kazincbarcika nevét, annak szinte azonnal a röplabda jut eszébe. A város tradicionálisan híres a sportág szeretetéről és nem véletlen, hogy fejlesztési stratégiájában a szövetség választása Kazincbarcikára esett ennek a kiemelt beruházásnak a kapcsán. 

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere nyitóbeszédében hangsúlyozta, mindenképpen ünnepi nap a mai, abból a szempontból is, hogy végre minden szereplő részéről teljes egyetértésben jön létre és egyszerre oldja meg az iskola és az egyesület problémáit. Példa nélküli az együttműködés a szövetség, az önkormányzat és állam között, aminek eredményeképpen felépülhet az új csarnok. A városvezetés részéről köszönettel tartozunk a központi támogatásért a szövetségnek, valamint Demeter Zoltán képviselő úrnak.

Demeter Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője az alapkőletétel előtti beszédében kiemelte, mind a Kazincbarcikaiak, mind a térség lakói büszkék lehetnek Barcika sportéletére és múltjára. Különösen igaz ez az a VRCK-ra, a város röplabdacsapatára, akik az elmúlt esztendőben megnyerték a magyar bajnokságot és a magyar kupát is, majd a nemzetközi porondon is méltóan helyt álltak. Szintén büszkének kell lennünk arra az összefogásra is, amelynek révén ez a beruházás megvalósulhat, hiszen mind az országos és helyi röplapdaszövetség, a város vezetése és a kormány is egyformán, teljes mellszélességgel támogatja, hogy a létesítmény létre jöhessen.

Az ünnepi beszédek és nyilatkozatok után az egyesület és a szövetség prominensei a város vezetőivel és a kormány delegáció tagjaival közösen elhelyezték az udvaron a hamarosan induló beruházás alapkövét, mely alá egy VRCK relikviákat és egyéb apróságokat tartalmazó időkapszulát is elrejtettek az utókor számára.  


 

A tervek szerint a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika új otthona egyben öt megye röplapda életének is a regionális központja lesz majd (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar), amely férfivonalon koordinálja és felügyeli röplabda utánpótlás-nevelést és versenyeztetést.

Amikor pedig a röplabdások levonulnak a pályáról, az intézmény legmodernebb igényeket kielégítő fedett sportpályáján egy időben, akár két osztálynyi általános iskolás gyermek is sportolhat majd egy időben. 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.