https://kolorline.hu/Tedd képessé

Tedd képessé

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Don Bosco roma szakképzés-fejlesztési mintaprogram nyitókonferenciájának adott otthont a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont december 7-én. A „Szegregáció vagy pasztoráció?” elnevezésű előadássorozaton a keresztény egyházak romák felzárkóztatására irányuló tevékenységébe nyertek betekintést az idelátogatók az érintett intézmények jó gyakorlatain keresztül.

Az előadások megkezdése előtt P. Vitális Gábor SDB tartományi vikárius, rendház igazgató, címzetes apát-plébános köszöntötte a megjelenteket, beszédében Don Bosco segítő, tanító munkásságáról, szellemi örökségéről mesélt az egybegyűlteknek, valamint felidézte a Szalézi Rend kazincbarcikai jelenlétének elmúlt huszonöt évnyi meghatározó pillanatait is.

Az esemény egyházi fővédnöke, dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának az elnöke a pasztoráció, a keresztény értékrend és a lelkiség fontosságát emelte ki, mely a roma felzárkóztatás egyik legmeghatározóbb és -célravezetőbb útja lehet.

Klimon István alpolgármester kiemelte, hogy Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Szalézi Társaság között már a kezdetektől szoros együttműködés alakult ki, ami az elmúlt évtizedekben kézzel fogható eredményeket hozott mind a rend, mind a város életében. Az önkormányzat számára is kiemelt fontosságú a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatása, melyben partnerre talált a Szaléziakban.   

Balog Zoltán , az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője levélben köszöntötte a vendégeket, melyben többek között a roma fiatalok szakképzésének jelentőségét hangsúlyozta.

AZ előadások sorát Langerné Victor Katalin, az Emberi erőforrások minisztériumának társadalmi felzárkóztatásáért felelős helyettes államtitkár nyitotta, aki a romák felzárkóztatásának helyzetéről  Magyarországon az Európai Bizottság eljárásának tükrében beszélt.

A leszakadó rétegek a szakképzésben rejlő lehetőségeitől tájékoztatta a szakembereket. Pölöskei Gáborné, az Innovációs és technológiai minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

Dr. Székely János, szombathelyi püspök a katolikus egyház cigány pasztorációs tevékenységével ismertette meg a közönséget.

Az esemény kapcsán sajtótájékoztatót is tartottak, ahol Tedd képessé mintaprogram létrejöttéről, céljáról és jelentőségéről kérdezték a programban érintett szakembereket.

Pölöskei Gáborné kérdésünkre elmondta, hogy az állam kiemelt fontossággal kezeli a romák felzárkóztatását. Ezzel kapcsolatosan kerestek jó példákat, így kerültek kapcsolatba a Szalézi Renddel és szereztek tudomást a Kazincbarcikán már több évtizede jól működő roma képzési és felzárkóztatási eredményekről. A projekt során a jó példát szeretnék országos szinten terjeszteni, illetve tovább bővíteni.

A konferencia a témához kapcsolódó jó gyakorlatok bemutatásával, valamint Ábrahám Béla tartományfőnök gondolataival zárult.

További híreink

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk