https://kolorline.hu/Diáksportban a legjobbak között a Pollack Mihály Általános Iskola

Diáksportban a legjobbak között a Pollack Mihály Általános Iskola

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Miskolcon, a megyeháza dísztermében pénteken tartották a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport ás Szabadidő Egyesület hagyományos díjátadó ünnepségét, ahol megyénk legtehetségesebb, legeredményesebb diák sportolói köszöntötték, illetve a megyei közgyűlés vezetése átadta a Jó tanuló, jó sportoló díjakat.

Városunk iskolái és diákjai is szerepeltek a díjazottak között, hiszen a nagy létszámú, 800 főnél nagyobb iskolák versenyét a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola nyerte meg.



Az egyéni díjazottak között pedig Imre Eszter, a Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskolájának a tanulója megkapta a „Jó tanuló, jó sportoló díj” kitüntetést, melyet Török Dezsőtől a Megyei Közgyűlés elnökétel vehetett át.

A megye legeredményesebb diáksport szervezetei

Általános iskolák, kis létszámú kategória: 1. Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Bükkszentkereszt, 2. dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola, Ároktő, 3. Mezőnagymihályi Arany János Általános Iskola.

Általános iskolák, közepes létszámú kategória: 1. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc, 2. Újváros Téri Általános Iskola, Ózd, 3. Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc.

Általános iskolák, nagy létszámú (500-799 tanuló közötti) kategória: 1. Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, 2. Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, 3. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Edelény.

Általános iskolák, nagy létszámú (800 tanuló feletti) kategória: 1. Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika, 2. Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 3. Mezőkövesdi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola.

Középfokú oktatási intézmények (5-8 évfolyamos kategória): 1. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Miskolc, 2. Miskolci Herman Ottó Gimnázium, 3. Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc.

Középfokú oktatási intézmények (nagy létszámú kategória): 1. Miskolci Herman Ottó Gimnázium, 2. Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc, 3. Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium.

Középfokú oktatási intézmények (kis létszámú kategória): 1. Diósgyőri Gimnázium, Miskolc, 2. Avasi Gimnázium, Miskolc, 3. Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, Sárospatak.

Jó tanuló, jó sportoló díjak

Általános iskolai kategória: Cseke Balázs (Miskolc, Herman Ottó Gimnázium), Kiss Róbert Ádám (Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Földi Boglárka (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium), Vukicevic Mila (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium), Kozma Réka Anna (Miskolci Herman Ottó Gimnázium), Tóth Réka (Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola), Imre Eszter (Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola), Feczkó Csanád (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium), Demeter Ambrus (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium), Kiss Bianka (Avasi Gimnázium), Bacsa Fanni (Diósgyőri Gimnázium), Németh Luca (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium), Tamás Bianka (Diósgyőri Gimnázium), Halász Viktória (Miskolci Herman Ottó Gimnázium), Tugyi Levente (Miskolci Egyetem).

A három iskolafok legjobbjainak a nevei pedig, akiknek a Miskolc Városi Szabadidőközpont főbejáratánál elhelyezett márványtáblára kerültek nevei:

Földi Boglárka kosárlabdázó, Bacsa Fanni atléta, Tugyi Levente tájfutó.

A diákok mellett díjazták a diáksportért és tanulóik sikereiért legtöbbet dolgozó felnőtteket is, a szakmai díjakat a következő pedagógusok kapták:

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Diáksportjáért emlékplakettet kapott: Dienes Anett (a Bőcsi Általános Iskola és Szakközép Iskola Alapfokú Művészeti Intézmény testnevelő tanára), Hádáné Balázs Erzsébet (a Mezőnagymihályi Arany János Általános Iskola testnevelő tanára), Kiss Kornél (a szirmabesenyői Színyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola testnevelő tanára), Ajtay Lászlóné (a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola testnevelő tanára) és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Iskolavezetése és testnevelési munkaközössége.

További híreink

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk