https://kolorline.hu/Futball: KBSC vereség az év utolsó hazai meccsén

Futball: KBSC vereség az év utolsó hazai meccsén

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 20. fordulójában a Nyíregyházát fogadta a KBSC. A kék-sárgák ezúttal sem tudták legyőzni szabolcsi riválisukat.

Fotók: Kovács Loretta

A két csapat az őszi mérkőzésén a nyírségiek 1-0-ra győztek és legutóbb a Gyirmót ellen idegenben is nyerni tudtak, megszakítva ezzel egy hosszú negatív szériát. A Kazincbarcika s Csákvár elleni vereség óta nem tudott győzni és gólt rúgni, más kérdés, hogy a kék-sárgák így is szereztek két pontot, ami azonban kevés az előrelépéshez. A mérkőzésen több helyzete volt a vendégeknek, a KBSC csak olykor-olykor jutott el Jova kapujáig. Fila többször is bravúrral hárított, ám a 29. percben Pekár lövésénél már ő sem tudott mit tenni, a vendégek támadója góljával így előnybe került a szabolcsi együttes. A bekapott gól után többet támadott ugyan a Kazincbarcika, de Heil 3 méterről is a kapusba rúgta a labdát így elmaradt az egyenlítés.

A második játékrész kazincbarcikai rohamokkal kezdődött, fölényben futballozott a hazai csapat és Kanalos 17 méteres lövése után az 54. percben jött is az egyenlítés. A KBSC ezután hajtott a vezető gólért, de a helyzetei kimaradtak. A 63. percben azonban egy hazai védelmi hibát Rezes használt ki és ismét a vendégeknél volt az előny. A folytatásban már nem volt elég átütő erő a Gálhidi csapat játékában. Hiába cserélt a hazai tréner, már ez sem segített. A találkozó végén még a hazai kapus Fila kapott piros lapot reklamálásért. A KBSC idei utolsó hazai bajnokiját így 2-1-es vereséggel zárta. A Kazincbarcika 28 ponttal a 8. helyen áll a bajnokságban. A 2018-as esztendő utolsó fellépésére barcikai részről december 16-án vasárnap 13 órától Kaposváron kerül sor.

 

 

További híreink

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk