https://kolorline.hu/Lencsében a szerencse

Lencsében a szerencse

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Elérkezett az új esztendő, melytől mindenki szebbet, jobbat vár.

Az újév napjához számos babona és hiedelem köthető, melyek a szerencsét hivatottak növelni. Babonás olvasóink számára összegyűjtöttünk egy csokorra valót.
A gazdagságot többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
A hallal jobb óvatosnak lenni, hiszen vele elúszik a szerencsénk. Ugyanakkor malacot bátran fogyaszthatunk, ugyanis a malac előre túrja a földet, vagyis kitúrja a szerencsét.  Újév napján tilos a a szemetet kivinni a házból, mert kidobjuk vele a jövő évi szerencsénket is.  Nem szabad mosni és ruhákat teregetni. Nem szabad kölcsön adni sem, mert következő évben házunkból a szerencse inkább kifele megy. Újév napján, aki korán kel, egész évben friss lesz. Aki gyengének, betegnek érzi magát, az egész évben ilyen lesz.  Törekedjünk arra, hogy újév napján az első látogatónk férfi legyen, akkor leszünk szerencsések. Végül pedig fogyasszunk sok lencsét, hiszen az új évben sok pénzt hoz. Annyit, amennyit eszünk.

 

Forrás:alon.hu

Képforrás: pxhere.com

További híreink

ÜCSB Diákolimpia: továbbjutottak a megyei döntőbe a helyi csapatok

Dátum: 2026. szept 27. 17:51

Szeptember 17-én rendezték meg a 2026/2027-es tanév ÜCSB (Atlétika – Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság) Diákolimpia III–IV. korcsoportos helyi fordulóját, amelyen a Pollack Mihály Általános Iskola tagintézményeinek diákjai mellett a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói is részt vettek. Az első helyezést elért csapatok bekerültek a megyei döntőbe, ahol tovább bizonyíthatnak.

Közel 150 úszó tette magát „Ötpróbára” Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 26. 22:04

A Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tartotta meg az országosan 65 000 fős bázisú Ötpróba mozgalom az egyik pontgyűjtő úszónapját. Már minimális úszástudással is bárkit szívesen fogadtak, de az indulók szintjük és igényük szerint akár 3000 métert is teljesíthettek. A fő cél az aktív életmód népszerűsítése volt. Az esemény fénypontjaként Cseh László olimpikon is csobbant a helyszínen úszókkal.

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Idősek hava: Meggyes Csaba koncertje

Egressy Béni Művelődési Központ 

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk