https://kolorline.hu/Kazincbarcikán bizonyíthatnak a magyar férfi röplabdázók

Kazincbarcikán bizonyíthatnak a magyar férfi röplabdázók

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az Európa Liga után ezúttal Európa-bajnoki selejtezőt láthatnak a röplabda kedvelői Kazincbarcikán. A magyar együttes keretében hat barcikai játékos is szerepel.

fogadóóra

Az utolsó szalmaszálba igyekszik kapaszkodni a magyar férfi röplabda-válogatott, hiszen Bogdan Tanase együttesének január 5-én Svájcot mindenképpen le kell győznie, és az sem mindegy milyen arányú lesz ez a siker. Fontos a 3-0-s, vagy a 3-1-es győzelemmel, mert azért 3 pont jár. A csapat a 4-es csoportjában jelenleg 3 ponttal a 3. helyen áll, és a kontinenstornára az első helyezet, valamint 7 csoport öt legjobb másodikja jut ki. Persze a Svájc elleni esetleges siker akkor ér igazán sokat, ha Macedónia ellen is győz nemzeti csapatunk. Amennyiben a selejtező utolsó 2 mérkőzésén 6 pontot szereznének a magyarok, akkor lenne reális esélyük a továbbjutásra.

Ne szaladjunk azonban ennyire előre, hiszen a szombati mérkőzés is kulcsfontosságú. Svájc ellen készülő magyar keretben hat játékos szerepel a Vegyész RC Kazincbarcika csapatából. Németh Szabolcs csapatkapitányként erősíti a válogatottat, mellette Szabó Dávid, Blázsovics Péter, Juhász Péter, Gebhardt Áron és Dudás Tamás is bevetésre vár a szombat délutáni csata során. Az együttes zöme december végétől együtt készül Kazincbarcikán a mérkőzés színhelyén a Don Bosco Sportközpontban. A két gárda már találkozott egymással a selejtező során, és idegenben a magyarok szoros csatában nyertek 3-2-re. Németh Szabolcs szerint a csapat most erős és képes legyőzni a helvéteket, mely hitet és önbizalmat adhat a válogatottunknak a folytatást illetően.

Sok múlik a szurkolókon is, de Kazincbarcikán nagyon szeretik a röplabdát és a szövetségi kapitány és a játékosok is abban bíznak, hogy az esetleges holtpontokon a drukkerek biztatása is átlendítheti a csapatot. A válogatott találkozó felvezetéseként délelőtt 11 órától a „Légy Te is bajnok” elnevezésű sorozat döntősei csapnak össze a Don Bosco Sportközpontban. Az eseményen a kazincbarcikai Irinyi és a tiszaújvárosi Eötvös középiskola diákjai csapnak össze, ezt a mérkőzést ingyen lehet megtekinteni. A január 5-én, 15 órától kezdődő EB- selejtezőre a felnőtt jegyek 1500, a diák- és a nyugdíjas biléták 1000 Ft-ba kerülnek. A 12 éves gyermekek esetében az első 100 belépő ingyenes. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Fotó: vrck.hu

További híreink

ÜCSB Diákolimpia: továbbjutottak a megyei döntőbe a helyi csapatok

Dátum: 2026. szept 27. 17:51

Szeptember 17-én rendezték meg a 2026/2027-es tanév ÜCSB (Atlétika – Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság) Diákolimpia III–IV. korcsoportos helyi fordulóját, amelyen a Pollack Mihály Általános Iskola tagintézményeinek diákjai mellett a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói is részt vettek. Az első helyezést elért csapatok bekerültek a megyei döntőbe, ahol tovább bizonyíthatnak.

Közel 150 úszó tette magát „Ötpróbára” Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 26. 22:04

A Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tartotta meg az országosan 65 000 fős bázisú Ötpróba mozgalom az egyik pontgyűjtő úszónapját. Már minimális úszástudással is bárkit szívesen fogadtak, de az indulók szintjük és igényük szerint akár 3000 métert is teljesíthettek. A fő cél az aktív életmód népszerűsítése volt. Az esemény fénypontjaként Cseh László olimpikon is csobbant a helyszínen úszókkal.

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Idősek hava: Meggyes Csaba koncertje

Egressy Béni Művelődési Központ 

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk