https://kolorline.hu/Telt ház előtt játszott ötszettes meccset a magyar válogatott Kazincbarcikán

Telt ház előtt játszott ötszettes meccset a magyar válogatott Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Telt ház előtt fogadta a magyar férfi röplabda-válogatott Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen Svájc együttesét, és bár az első két játszmát megnyerte, végül öt szettben vereséget szenvedett.

Kicsit megilletődötten kezdtek a magyarok, amelynek kezdőjében három VRCK-játékos, Juhász Péter, Németh Szabolcs és Gebhardt Áron kapott helyett. A svájciak gyorsan négypontos előnyre tettek szert, Magyarország a szett felénél érte utol ellenfelét. Ekkor egy újabb kazincbarcikai, Szabó Dávid is pályára lépett. A magyarok folyamatosan vették át az irányítást, és bár a végén megingottak, végül megnyerték Gergye Rolandék a nyitó játszmát (25-22, 1-0).

3-0-val kezdtek Némethék, majd a vendégek felzárkóztak, és lelkes játékukkal kilencnél már vezettek is. Majd egy kis hullámvölgy következett, felváltva mindkét csapatnak, így egyszer a magyarok vezettek négy ponttal, hogy a svájciak néhány perccel később már egalizáljanak (14-14). Nem sokkal később a magyar pályákon először alkalmazott challenge-system kétszer is segített Svájc csapatán, de Baróti Árpádékmegőrizték higgadtságukat, és kétszettes előnybe kerültek (25-22, 2-0).

Bogdan Tanase, a magyarok szövetségi kapitánya nem volt még nyugodt, Svájc pedig erre extra okot adott azzal, hogy három ponttal elhúzott a játszma elején (4-7). A “sólyomszem” ezúttal nekünk segített, Juhász nyitása csípte ugyanis a vonalt, majd Szabó Alpáréknak az egyenlítés is összejött (10-10). A helvétek jól dolgoztak a magyar blokkról, megint megléptek több ponttal, a hajrára is ők fordultak előnnyel (16-20), majd sikerült szépíteniük (20-25, 2-1).

Az újabb térfélcserét követően is úgy alakult a játék képe, ahogy az előző játszmáé. A svájciak mezőnymunkája jobb volt, pontosabban is fogadtak, mindig a magyarok előtt jártak egy-két ponttal. Dudás Tamás is megkapta a lehetőséget, a szurkolók pedig folyamatosan biztatták honfitársaikat. Ez sem segített azonban, jöhetett az utolsó játszma (21-25, 2-2). Amelyben 4-8-cal fordultak a csapatok, Magyarország nem tudta megfordítani a szerencséjét, így kikapott, valamint már csak matematikai esélye maradt az Európa-bajnoki részvételre is (8-15, 2-3).


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
Magyarország – Svájc 2-3 (22, 22, -20, -21, -8)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 900 néző. V.: Pop (román), Muha (horvát).
Magyarország: Keen 1, Németh 14, Szabó A. 4, Baróti 18, Gergye 13, Juhász 4. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Szabó D. 3, Magyar, Dudás (liberó), Bozóki. Szövetségi kapitány: Bogdan Tanase.
Svájc: Djokic 14, Brandli 5, Roth 6, Ulrich 17, Ehrat 15, Giger. Csere: Hagenbuch (liberó), Müller 2, Roos, Zeller. Szövetségi kapitány: Mario Motta.

Bogdan Tanase: Korai lenne mélyebb szakmai elemzést végezni, a svájciak mindenesetre jobban kezelték a nehéz helyzeteket. Senkit sem akarok hibáztatni, együtt nyertük meg az első két játszmát, és veszítettük el a harmadikat. Sajnálom a vereséget, és büszke vagyok a srácokra.

Mario Motta: Nem kezdtünk rosszul a kiváló egyéni játékosokból álló magyar válogatott ellen, de szerencsére sikerült időben megnyugodnunk. A nyitásainkkal nyomás alatt tudtuk tartani a magyarokat, és átlendültünk a holtponton, megjött az önbizalmunk, míg ellenfelünkkel épp az ellenkezője történt.

(Főcímkép: Tóth Milán/vrck.hu)

További híreink

ÜCSB Diákolimpia: továbbjutottak a megyei döntőbe a helyi csapatok

Dátum: 2026. szept 27. 17:51

Szeptember 17-én rendezték meg a 2026/2027-es tanév ÜCSB (Atlétika – Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság) Diákolimpia III–IV. korcsoportos helyi fordulóját, amelyen a Pollack Mihály Általános Iskola tagintézményeinek diákjai mellett a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói is részt vettek. Az első helyezést elért csapatok bekerültek a megyei döntőbe, ahol tovább bizonyíthatnak.

Közel 150 úszó tette magát „Ötpróbára” Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 26. 22:04

A Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tartotta meg az országosan 65 000 fős bázisú Ötpróba mozgalom az egyik pontgyűjtő úszónapját. Már minimális úszástudással is bárkit szívesen fogadtak, de az indulók szintjük és igényük szerint akár 3000 métert is teljesíthettek. A fő cél az aktív életmód népszerűsítése volt. Az esemény fénypontjaként Cseh László olimpikon is csobbant a helyszínen úszókkal.

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Idősek hava: Meggyes Csaba koncertje

Egressy Béni Művelődési Központ 

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk