https://kolorline.hu/Elmaradt a Vegyész csoda

Elmaradt a Vegyész csoda

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi röplabda Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját nehéz helyzetből várta a Vegyész RC Kazincbarcika, ugyanis az első mérkőzést 3-1-re elveszítette a Pénzügyőr otthonában. A hazai találkozón is kikaptak a kék-sárgák, így a bronzéremért játszhatnak a sorozatban.

black friday

Nem volt irigylésre méltó helyzetben a mérkőzés előtt a Barcika. Az első találkozón ugyanis nem játszottak jól Szabóék, így saját maguk számára nehezítették meg a továbbjutás elérését. A házigazdák remekül kezdték az első felvonást és a közönség támogatását is élvezve elhúztak 7-3-ra. A vendégek azonban lelkes játékukkal felzárkóztak, egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Marek Kardos kétszer is időt kért, de az első szett ennek ellenére elúszni látszott, hiszen a PSE 6 ponttal vezetett. Egy huszáros hajrával még felzárkózott 20-23-ra a VRCK, de a játszma a vendégek 25-20-as sikerével ért véget.

A folytatásban nem volt mese a házigazdáknak zsinórban kellett volna 3 szettet és az „aranyjátszmát” megnyerniük, ami nem ígérkezett könnyű feladatnak. A fővárosiak 4 pontos előnyre tettek szert, de 16-16-nál egyenlített a Vegyész. A vezetést azonban nem sikerült átvenni a hazaiaknak és a végjátékban a jobban koncentráló és eredményesebb röplabdát játszó Jókay-tanítványok örülhettek. A Pénzügyőr 25-21-re megnyerte a játszmát, és ezzel el is döntötte a továbbjutást.

A harmadik szettben magukhoz tértek a hazaiak, legalább a mérkőzést szerették volna megnyerni. Gebhardt Norbert vezetésével a szettet 25-21-re hozták, így folytatódhatott a meccs. A negyedik játszmában kezdetben a VRCK, majd a PSE állt jobban, de a végjátékban a Kazincbarcika nagyon odafigyelt és 25-20-ra megnyert szett után egyenlített.

Következhetett a mindent eldöntő ötödik szett, de itt már csupán a becsületükért küzdöttek Milevék. Izgalmasan alakult a találkozó, 11-11 után azonban a fővárosiak lendültek jobban játékba és végül 15-12-re hozták a játszmát. A PSE így 3-2-re győzött és kettős sikerrel jutott be a Magyar Kupa döntőjébe. A VRCK ebben a szezonban először kapott ki otthon magyar csapattól és zsinórban negyedik vereségét könyvelhette el. Marek Kardos együttese a Magyar Kupában a bronzéremért játszik. Előbb azonban február 1-jén, pénteken az osztrák Waldviertel ellen idegenben, míg 5-én hétfőn este a Don Bosco Sportközpontban a szlovén Ljubljana ellen mérkőznek a Közép-Európai Kupában.

Fotó:vrck.hu

További híreink

ÜCSB Diákolimpia: továbbjutottak a megyei döntőbe a helyi csapatok

Dátum: 2026. szept 27. 17:51

Szeptember 17-én rendezték meg a 2026/2027-es tanév ÜCSB (Atlétika – Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság) Diákolimpia III–IV. korcsoportos helyi fordulóját, amelyen a Pollack Mihály Általános Iskola tagintézményeinek diákjai mellett a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói is részt vettek. Az első helyezést elért csapatok bekerültek a megyei döntőbe, ahol tovább bizonyíthatnak.

Közel 150 úszó tette magát „Ötpróbára” Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 26. 22:04

A Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tartotta meg az országosan 65 000 fős bázisú Ötpróba mozgalom az egyik pontgyűjtő úszónapját. Már minimális úszástudással is bárkit szívesen fogadtak, de az indulók szintjük és igényük szerint akár 3000 métert is teljesíthettek. A fő cél az aktív életmód népszerűsítése volt. Az esemény fénypontjaként Cseh László olimpikon is csobbant a helyszínen úszókkal.

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Idősek hava: Meggyes Csaba koncertje

Egressy Béni Művelődési Központ 

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk