https://kolorline.hu/KolorCountry - A színes térség

KolorCountry - A színes térség

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

2019-ben folytatódik a KolorCountry, a színes térség koncepció megvalósítása. A Kolorfesztivál helyszíneihez Kazincbarcikán kívül - az eddigi évekhez hasonlóan - a térség több települése is csatlakozási szándékát fejezte ki.



A szervező Barcika Art Kft. idén először meghívásos pályázatot írt ki a Kolorfesztiválon megvalósuló térségi programjaiban való részvételre.  
Ezzel kapcsolatosan huszonöt település polgármestere, az ott működő nonprofit szervezetek képviselői, gazdasági társaságok és egyházi jogi személyek kaptak meghívást egy kötetlen beszélgetésre február 12-ére.

Fotók: Kovács Loretta

A fórumon a pályázattal kapcsolatos tudnivalókról dr. Makkai Orsolya, a kft. ügyvezető igazgatója tartott rövid ismertetőt, majd az eddigi tapasztalatokról és az idei célkitűzésekről osztották meg gondolataikat egymással a résztvevők.
– Az elmúlt két év tapasztalatai alapján kiderült, hogy minden fél érdekeit az szolgálja legjobban, ha határidőket, és bizonyos feltételeket szabunk a programhoz csatlakozni kívánó partnereink számára. Ennek legmegfelelőbb formájának a meghívásos pályázati kiírást találtuk, amely tartalmazza a részvételhez szükséges kritériumokat, valamint a Barcika Art Kft. által biztosított vállalásokat. Ezen kívül a pályázók rendkívül kedvező kommunikációs és marketingcsomagok közül is választhatnak majd – mondta el a szervező cég ügyvezetője, aki hozzátette, hogy a szervezés, a hatékony kommunikáció és marketing érdekében volt szükség erre az újításra, melyet a meghívottak is pozitívan fogadtak.

Fotón: dr. Makkai Orsolya, a Barcika Art Kft. ügyvezető igazgatója

– Településünknek évtizedeken át hagyományos rendezvénye volt a Sajógalgóc Dixieland Fesztivál. Fontosnak tartottuk, hogy a jövőben se kerüljünk ki a régió kulturális vérkeringéséből: két évvel ezelőtt csatlakoztunk a Kolorfesztivál térségi programjaihoz. Nagyon jól sikerült mindkét rendezvény, sokan látogattak el a koncertekre a környékről is. Úgy érezzük, hogy beváltotta a kezdeményezéshez fűzött reményeinket a csatlakozás, és idén is szeretnénk ennek részesei lenni, és programjainkkal színesíteni a térséget – árulta el Jaskó Péter, Sajógalgóc polgármestere.  

Fotón: Jaskó Péter, Sajógalgóc polgármestere

A Kolorfesztiválon belül megvalósuló térségi programok célja a kistérség megismertetése a hazai látogatókkal, külföldi vendégekkel; a települések helyszíneinek, helyi értékeinek bemutatása, hagyományőrzés és ápolás; színvonalas produkciók exkluzív megjelentetése; a Kolorcity-Kazincbarcika, a színes város, valamint a KolorCountry, a színes térség márka erősítése és a Kolorfesztivál jó hírének öregbítése.

 

További híreink

I. Kolorcity Cup Kazincbarcikán – 16 csapattal rendezték meg az U9-es tornát

Dátum: 2026. máj 01. 20:00

Április 25-én rendezték meg az I. Kolorcity Cup U9-es labdarúgótornát a KBSC Sporttelepen, ahol 16 csapat lépett pályára. A mezőnyben hazai és vidéki együttesek mellett felvidéki csapatok is szerepeltek, így a torna nemzetközi jelleget is kapott.

Köztéri táncshow-val ünnepelt a Flash Táncstúdió a tánc világnapján

Dátum: 2026. máj 01. 17:18

A tánc világnapján, április 29-én különleges köztéri produkcióval lepte meg a kazincbarcikaiakat a 26 éves Flash Táncstúdió. A Fő téren megrendezett műsorban négy táncstílus képviseltette magát, összesen 12 produkcióval, amelyekben mintegy 80 táncos lépett színpadra. A rendezvényre a vártnál is többen voltak kíváncsiak.

Folyamatos a kátyúzás Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 30. 19:16

Április elején, az aszfaltkeverő telepek megnyitását követően megkezdődtek a tavaszi út- és járdakarbantartási munkálatok Kazincbarcikán. A szakemberek nemcsak a kátyúkat szüntetik meg, hanem a kopott útburkolati jeleket is pótolják.

2026 végzős diákjainak névsora

Dátum: 2026. ápr 30. 15:15

Ballagásukhoz érkeztek a kazincbarcikai középiskolák végzős diákjai: több száz fiatal zárja le tanulmányait 2026-ban, és lép tovább az élet következő szakaszába. A város most tőlük búcsúzik – azzal a reménnyel, hogy tudással, élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva viszik tovább mindazt, amit itt kaptak. Alább név szerint is mutatjuk, kik búcsúznak az iskolaéveiktől Kazincbarcikán.

KolorTV élőben

Programajánló

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk