https://kolorline.hu/„Egy kicsi mozgás mindenkinek kell”

„Egy kicsi mozgás mindenkinek kell”

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Vélhetően sokunk emlékezetében visszacseng a hetvenes évek egyik legnépszerűbb műsorának, a TV tornának a dallama, mely az idősebb korosztályt serkentette némi testmozgásra.


Fotók: Zele Tímea

A szépkorúak a fiatalokat meghazudtoló lendülettel vetették bele magukat a harmadik alkalommal megrendezett Senior Sportkavalkád versenyszámaiba, február 22-én, a Don Bosco Sportközpontban. Az időskorúak számára tartott esemény a résztvevő csapatok ünnepélyes bevonulásával vette kezdetét.

A rendezvényt Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Köszöntőt mondott Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere és Knopp Richárd önkormányzati képviselő. Az egész napos program együttműködő partnerei a Kazincbarcikai Kórház, valamint a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság voltak.

A megmérettetés nyitánya a rendőrség szellemi vetélkedője volt, ahol a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a részegséget stimuláló szemüveget. A maghatározott útvonal teljesítését külön értékelték és díjazták. Ezt követően Eszlári Zita táncoktató, a Fortuna Tánc és Divatstúdió vezetőjének irányításával közös tornán vettek részt a csapatok. A játékos versenyeket Sajó Attila, a Don Bosco Sportközpont kulturális menedzsere koordinálta. Segítői, a csapatirányítók, városunk kiváló senior sportolóiból kerültek ki. 

Sütő Ágnes ritmikus  gimnasztika válogatott,  Komlósi Ádám labdarúgó, Lipcsei Imre labdarúgó, Kálmán Vilmos  labdarúgó, Pátrovics Géza súlyemelő, Révész Sándorné Varga Kovács Mária kézilabdázó, Komáromi Katalin  kézilabdázó, Kolozsváriné Száva Mária kézilabdázó, Kónya Lajos birkózó, Tóth János sakkozó és Pruma Éva instruálása mellett az alberttelepi Őszikék Nyugdíjas Klub, a kurityáni Művelődési Ház, a rudolftelepi József Attila Művelődési Ház Bányász Kultúráért Alapítvány, a múcsonyi Nyugdíjas Klub, a Tardonai Nyugdíjasok Baráti Köre, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub, az Ideál Népfőiskola Egyesület, sajókazai Őszirózsa Nyugdíjas Klub, városunk senior sportolói, valamint az Újkazinci Baráti Kör csapatai mérkőztek meg egymással. Ezen felül a település vezetői erősítették csapataikat, és a meghívott vendégeket is játékba sorsolták egy-egy együtteshez.

A váltó-és ügyességi próbákat forgórendszerben teljesítették a résztvevők. Az ügyességi feladatok közt szerepelt kosárlabda, kézilabda, íjászat, labdarúgás, célbadobás, tollaslabda és floorball. A rendezvény ideje alatt az érdeklődők szűrőprogramokon vehettek részt, mely a szokásos méréseken kívül Alzheimer –kór szűréssel is kiegészült.

Ez egy tesztlap kitöltéséből állt, melyet utólag neurológus szakorvos értékel, probléma esetén ő keresi meg a háziorvost.  Szintén díjmentesen lehetett igénybe venni a rendőrségi konzultációt, tanácsadást. Az eredményhirdetést követően, szerény vendéglátással, és rövid szórakoztató műsorral zárult a nap.

 

További híreink

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

Újabb épület bontása kezdődött Herbolyán

Dátum: 2026. júl 22. 10:27

Július 22-én újabb romos épület bontása kezdődött meg Herbolyán. A munkálatokat végző cég várhatóan több napon keresztül dolgozik majd a helyszínen. Az önkormányzat az érintettek türelmét és megértését kéri a bontás idejére.

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk