https://kolorline.hu/Idén is körömből itták a pálinkát Kazincbarcikán

Idén is körömből itták a pálinkát Kazincbarcikán

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hagyományos disznóvágást rendezett a Felsőbarcikáért Alapítvány február 24-én a Táncsics Mihály Művelődési Ház udvarán. A jó hangulatú rendezvényt zenés mulatság zárta.

A program reggel nyolc órakor kezdődött, amikor egy több mint száznyolcvan kilós sertést dolgoztak fel a helyiek. A programon Szitka Péter polgármester, Klimon István alpolgármester, valamint Pásztor László, önkormányzati képviselő is részt vett.


Fotók: Pálinkó Gábor

A jószág perzselése közben a szervezők és a vendégek, mint minden évben, idén is megtartották több éves szokásukat és körömből fogyasztották a pálinkát. Az állat húsából a délelőtt során levest, hurkát, kolbászt és töltött káposztát készítettek a felső-barcikaiak.

Hazag Mihály, a Felsőbarcikáért Alapítvány kuratóriumának elnöke az előző évek hagyományának folytatásaként, idén is az állat körméből készített füzérrel ajándékozott meg egy városvezetőt, aki ebben az esztendőben Klimon István alpolgármester volt.

Az egész napos nehéz munka és az igazi falusi hangulatú disznótor megünneplésére pedig este egy zenés mulatságot is tartottak a résztvevők.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk