https://kolorline.hu/Legyen az ünnep még szebb

Legyen az ünnep még szebb

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Díjátadó ünnepséget rendezett a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma és a Városszépítő Egyesület az Egressy Béni Művelődési Központban február 27-én. A rendezvényen díjazták az advent és vízkereszt közti legszebb Kazincbarcikai karácsonyi dekorációkat.

A rendezvényen Csősz Béláné, a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület ellenőrző bizottságának elnöke köszöntötte a vendégeket, majd felelevenítette a karácsonyi időszakot, ahol idén is rengeteg remek díszítéssel készültek a lakók az ünnepekre.


Fotók: Kovács Loretta

Az átadón jelen volt Pásztor László, önkormányzati képviselő és Városszépítő Elnökségi tag, illetve Klimon István alpolgármester is, aki köszöntőbeszédében elmondta, hogy az önkormányzatnak minden évben szívügye a város díszítése és ebben minden évben hatalmas szerepet játszanak a város lakói is, akik még szebbé teszik a dekorációt egyéni munkáikkal. Ez a díjátadó most értük van, az ő kreativitásukért, szépérzékükért és munkájukért, amit azért tesznek, hogy örömöt szerezhessenek vele azoknak, akik az utcán sétálva felnéznek a házakra.

A díjátadó ceremónián, egy-egy oklevéllel jutalmazták a város legdíszesebb karácsonyi erkélyeit, lépcsőházait, családi házait, intézményeit és vállalkozásait. Az átadón, ahol Fancsik József, az Egyesület elnöke adta át az oklevelet, Kazincbarcika Város Önkormányzata kapta a legdíszesebb intézményért járó elismerést, a város dekorációjáért.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk