https://kolorline.hu/Ismét spártaiak lepik el Kazincbarcikát!

Ismét spártaiak lepik el Kazincbarcikát!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A 2017-es Kazincbarcika Supert követően 2019-ben kétnapos megmérettetéssel érkezik Kolorcitybe a Spartan Race akadályfutó verseny október 5-én és 6-án. A Spartan Race szervezői pályabejárásra és egyeztetésre érkeztek Kazincbarcikára március 18-án, ahol Sisak Zsófia főszervező, Szitka Péter polgármesterrel és a Barcika Art Kft. vezetőjével, Dr. Makkai Orsolyával és munkatársaival egyeztetett az október eleji versenyről. Szitka Péter a találkozó után örömét fejezte ki, hogy ismételten Kazincbarcika adhat otthont a rangos és népszerű sporteseménynek.

Spartan Race
Fotók: Zele Tímea

– Kazincbarcika 2017-ben már belekóstolt, hogy milyen egy Spartan Race verseny házigazdája lenni, a szervezők a helyszínnel a kiegészítő programokkal maximálisan meg voltak elégedve, így 2019-ben egy kétnapos versenynek ad otthont Kolorcity – emelte ki Szitka Péter polgármester, aki hozzátette, hogy csaknem 10000 ember látogat majd el a verseny két napja alatt Kazincbarcikára, így a résztvevők a városból el tudnak vinni magukkal egy szeletet, és a későbbiekben akár családjukkal vissza fognak jönni a színes városba.

Spartan Race

Október 5-én az úgynevezett Spartan Beats futamokat rendezik meg a Csónakázó – tónál. A Beast verseny nem csupán az állóképességet, a kitartást és a harcosságot teszi próbára, hanem az elmét is. A minimum 19 kilométeres távolságot több mint harminc jellegzetes spártai akadály nehezíti majd – emelte ki Sisak Zsófia főszervező. A Beats versenyre 4000 fő indulóban maximálják a résztvevők számát, akiket az előzetes tervek szerint reggel 7 órától 250 fős csapatokban tizenötperces etapokban rajtotltatnának a szervezők.

Spartan Race

Október 6-án a Sprint futamban indulókat várják, szintén a Csónakázó – tónál és környékén kialakított akadálypályákon. A minimum 5 kilométeres szakaszon csaknem 20 akadályt kell teljesíteniük a résztvevőknek. A szervezők a jelentkezők számát az elsődleges tervek szerint 3000 főben maximalizálnák.
Mind a kettő versenynapon 12 és 15 óra között gyermek, közkedvelt néven kids futamokkal készülnek a rendezők a legkisebbeknek és a fiatal korosztálynak. Október 6-án a népszerű sporteseményt egy jótékonysági futás is színesíti, ahol az összegyűlt nevezési díj csaknem 50 százalékát egy helyi intézménynek, vagy alapítványnak ajánlja fel a Spartan Race utazó cirkusza.

Spartan Race

Sisak Zsófia a KOLORHÉT magazinnak azt is elárulta, hogy ebben az évben több újdonsággal is készülnek, ugyanis a már jól ismert akadályok mellett, új, eddig sehol sem látott akadályok is érkeznek majd Kazincbarcikára. Mindemellett egy olyan mentőcsapat segíti az esetlegesen megsérült a versenyzőket, akik a pálya bármely területére 10 percen belül meg tudnak érkezni. A Pest Megyei Kutató Mentők, egy külön bázist építenek fel a verseny idejére.
Szintén az újdonságok közé sorolható, hogy ebben az évben az úgynevezett Hurrican Heath versenyen a jelentkező csapatok már nem 6 óra, hanem 12 óra alatt bizonyíthatják erőnlétüket és állóképességüket.
Az október 5-6-ai kazincbarcikai versenyekre április elején a nagykanizsai verseny után nyitják meg a szervezők a nevezéseket.

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk