https://kolorline.hu/45 éves a Kazincbarcikai VSE súlyemelő szakosztálya

45 éves a Kazincbarcikai VSE súlyemelő szakosztálya

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén 45 éves a kazincbarcikai súlyemelés, a jubileumi évforduló kapcsán a súlyemelő szakosztály ünnepséget tartott március 22-én a Hotel BorsodChemben.

A születésnap kapcsán Pátrovics Géza találkozót szervezett azoknak a sportolóknak, akik az elmúlt időszakban versenyzőként a szakosztályt erősítették.

Az ünnepi találkozón Pátrovics Géza köszöntötte a megjelent vendégeket, akik közt Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere, Takács Mária a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára, valamint Ráki Henrietta volt profi súlyemelő is jelen volt.


Fotók: Zele Tímea

A Masters Súlyemelő Világbajnok Pátrovics Géza visszatekintett az elmúlt 45 évre, miszerint 1974. február 13-án alakult meg a KVSE súlyemelő szakosztálya, aminek akkor Mohos Gábor volt a vezetője, az első edzője pedig Papp László. A szakosztály vezetője több versenyzőt is kiemelt beszédében, akik nagy szerepet töltenek, vagy pedig töltöttek be az utánpótlásban, vagy pedig a felnőtt versenyzők között, így Ráki Henrietta, Beiszer Tibor, Sánta Péter, Holló Szilárd nagyon sokat tettek azért, hogy ismert és elismert egyesület legyen a súlyememlő szakosztály Kazincbarcikán. Pátrovics Géza külön kiemelte, büszke arra, hogy 2007-ben Masters VB-nek adott helyet Kazincbarcika, illetve ezen kívül két Masters EB-t és négy BorsodChem világ-kupát is rendeztek.

A rövid visszatekintő után Szitka Péter köszöntötte a vendégeket, aki kiemelte, hogy Kazincbarcika nagyon sokat köszönhet Pátrovics Gézának és a helyi súlyemelésnek, valamint hozzátette, a jövőben méltó helyet kell kapnia a szakosztálynak. Takács Mária a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára a Kolorline-nak elárulta, aktív versenyzőként mindig is szeretett Kazincbarcikára járni, hiszen a helyi versenyek megszervezését és lebonyolítását profi módon végezték a szervezők. Az ünnepi összejövetel, vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult.

További híreink

Dobogós helyekkel tértek haza a KVSE fiatal birkózói

Dátum: 2026. máj 18. 21:53

A Kazincbarcikai VSE birkózószakosztályának sportolói is szőnyegre léptek az U10 és U11 korosztály országos bajnokságán, amelyet május 17-én rendeztek meg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián.

Betekintés a város konyhájába – Nyílt napot tartott a Barcika Príma

Dátum: 2026. máj 18. 07:00

A városi közétkeztetésért felelős Barcika Príma Kft. május 12-én a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola diákjainak szüleit és az intézmény pedagógusait látta vendégül egy rendhagyó nyílt napon. A résztvevők testközelből láthatták, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei: a raktártól a főzőkonyhán át egészen az iskolai tálalásig követhették végig a közétkeztetés folyamatát, mielőtt a program közös ebéddel zárult.

Eső, kitartás és több ezer kilométer – újra megmozdult Kazincbarcika a Futókörök napján

Dátum: 2026. máj 17. 16:00

Egész napos eső, hűvös idő és szürke égbolt fogadta május 16-án a Futókörök napjának résztvevőit Kazincbarcikán. A rossz idő azonban ezúttal sem tudta megállítani a várost: a Csónakázó-tó melletti rekortán futókörön már reggeltől érkeztek a futók, gyaloglók, családok, sportolók és amatőr mozogni vágyók, hogy együtt gyűjtsék a kilométereket Kazincbarcika nevében az országos megmérettetésen.

Fények találkozása a Mezeyben – Fotószalon-válogatás érkezett Kazincbarcikára

Dátum: 2026. máj 17. 12:00

A Barcika Art Nonprofit Kft. szervezésében ünnepélyes megnyitóval érkezett Kazincbarcikára a XXV. Nemzetközi–Magyar Fotószalon felvidéki régiójának válogatása május 14-én (csütörtökön). A rangos tárlat hét ország magyar fotóművészeinek munkáiból mutat be különleges összeállítást, köztük arany- és ezüstérmes alkotásokat is. A kiállítás a vándorsorozat magyarországi szakaszának első állomása lett.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk