https://kolorline.hu/Motivációs nap - Kazincbarcika 100

Motivációs nap - Kazincbarcika 100

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Motivációs napot tartott az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub, illetve a Kazincbarcika Város Kommunális és Kulturális Fejlődéséért Alapítvány a Mezey István Művészeti Központban március 23-án tíz órától. A nap témája a Kazincbarcika 100 program volt,melynek a mai esemény volt az első megállója.

A klub öt évvel ezelőtt egy múltat felidéző játékot csinált a helyi közép, illetve általános iskolás gyerekeknek, ami végül egy konferenciával zárult. A feladatok közt volt egy rész melyben a fiataloknak el kellett képzelnie Kazincbarcikát tizenöt év múlva. Erre kifejezetten kreatív és egyedi elképzelések születtek. Innen jött az ötlet, melyhez kapóra jött Kazincbarcika hatvanötödik születésnapja.Ekkor született meg a gondolat, hogy mi lenne, ha még távolabb tekintenének a jövőbe a város lakói, mondjuk harmincöt évvel, amikor is a település majd a századik évfordulóját fogja ünnepelni. A név adott volt, így meghirdették a programot melynek keretein belül várják a jelentkezőket még március 30-áig a Mezey István Művészeti Központban.

A pályázat nincs korhoz kötve, a kategóriák pedig rendkívül széles körben biztosítanak lehetőséget a pályázóknak, hogy akár egyénileg akár csapatban elkészítsék munkáikat.


Fotók: Kovács Loretta

A program első rendezvénye volt ez a szombat délelőtti motivációs nap, ahol a jövőkutatás témájában jártas szakemberek, közülük sokan Kazincbarcikai kötődésűek, tartottak előadásokat. A rendezvényt Pelle Anna, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub vezetője nyitotta meg, aki elmondta, hogy mi is ez a pályázat valójában, illetve mesélt a programokról, amikkel még készülnek a jövőben.

Ezt követően Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester készültek egy kis meglepetéssel a klub vezetőjének és tagjainak. Megköszönték az Idővárnak hogy ilyen lelkiismeretesen dolgoznak és hogy ilyen sok programot hoznak létre Kazincbarcikán, majd további sok sikert és jó munkát kívántak a jövőhöz nekik.

A prezentációkban szó volt Északkelet-Magyarország klímaváltozásáról. Az oktatás fejlesztésének lehetséges útjairól, sőt még egy NASA-nál dolgozó videós bejelentkezést is láthattak a vendégek, melyben az űrkutatás gondolatairól esett szó.


FELHÍVÁS

A JÖVŐ VÁROSA  -  KAZINCBARCIKA 100

Kiskorunktól   fogva valamennyien érdeklődtünk a sci-fi regények iránt. Ma is sokunkat érdekel, hogy milyen jövő vár ránk.
Ez azért is rendkívül fontos, mert míg régebben egy-egy korszakalkotó változásra több nemzedéken keresztül is várhatott az emberiség, mára már úgy felgyorsult a fejlődés, hogy egy emberöltőn belül is jelentős változásokkal számolhatunk.
Éppen ezért lakóhelyünk várossá nyilvánításának 65. évfordulóján pályázatot hirdetünk egyének és közösségek, volt és jelenlegi városlakók részére.

A pályázat témája: Milyennek képzelem el a városomat, Kazincbarcikát 35 év múlva, azaz:

A JÖVŐ VÁROSA  -  KAZINCBARCIKA 100

Minden korosztályra számítunk: óvodásokra, iskolásokra, a felnőttekre és közösségeikre.

Alkotásokat az alábbi kategóriákban várunk: képzőművészet, irodalom, bármilyen kreatív produktum (rajz, látványtervek, szobrok, makettek, vers, próza, kisfilm, videó, …).

Az érdeklődők részére a felkészülés során motivációs napot, találkozási lehetőségeket biztosítunk az igényelt témákban szakemberekkel – kerámia, rajz, szobrászat, irodalom, ... témában.

Az elkészült pályaművek beadási határideje: május 13.

A legjobb alkotásokat egy zárórendezvényen mutatjuk be június végén, valamint az arra érdemes pályázatokat megörökítjük az utókor számára kiadvány, album formájában.

A téma iránt érdeklődőknek, a pályázni kívánóknak jelentkezni lehet:  a mezey@barcikaart.hu címen, a +36-48-310 116-os telefonszámon vagy a Mezey István Művészeti Központ portáján.

Formáljuk együtt a jövőt Kazincbarcikán!

KAZINCBARCIKA VÁROS KOMMUNÁLIS ÉS KULTURÁLIS FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY ÉS AZ IDŐVÁR NYUGDÍJAS KULTURÁLIS KLUB

További híreink

Orvosi kinevezések és rangos elismerések – így ünnepelték a Semmelweis-napot Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 03. 08:51

Az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája előtt tisztelgett Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Kórház a június 30-án, az Egressy Béni Művelődési Központban rendezett Semmelweis-napi ünnepségen. A Kazincbarcika Város Egészségügyéért díjat ezúttal dr. Marosfalvi Ágnes osztályvezető főorvos vehette át.

Koncertek, újdonságok és egész napos programok – érkezik a XII. Kolorfesztivál

Dátum: 2026. júl 01. 16:30

Hat napon át ismét fesztiválhangulat tölti meg Kazincbarcikát. Augusztus 17. és 22. között a XII. Kolorfesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális és családi programokkal, valamint több újdonsággal várja a látogatókat. Az idei fesztivál nemcsak a megszokott esti élményeket kínálja, hanem nappali programokkal, kibővített helyszínekkel és új szolgáltatásokkal is készül.

Hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére írt ki versenytárgyalást a Barcika Szolg Kft.

Dátum: 2026. júl 01. 15:33

A Barcika Szolg Kft. nyilvános versenytárgyalást hirdetett a Kazincbarcika belterületi ingatlan-nyilvántartásban 2615/A/1–2615/A/6 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, összesen hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére. A pályázat célja olyan befektető megtalálása, aki a meglévő funkciók megőrzése mellett hosszú távon is hozzájárul az ingatlanegyüttes megújulásához és hasznosításához. (x)

Nyáron is folyamatosan biztosított a gyermekfelügyelet 

Dátum: 2026. jún 30. 20:46

Kazincbarcikán 2026 nyarán is ütemezetten tartanak zárva a bölcsődék és óvodák, hogy a karbantartási munkák elvégezhetők legyenek, miközben a gyermekfelügyelet a városban folyamatosan biztosított marad. A nyári zárások ideje legfeljebb öt hét lehet, a szülőket már februárban tájékoztatták a pontos rendről.

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk