https://kolorline.hu/Új helyen a „Születésfák”

Új helyen a „Születésfák”

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika központi pihenő és közösségi terének építése miatt a művelődési központ és a polgármesteri hivatal mellett ültetett „születésfák” a Völgy parkba, az Anyaság szobor körül kaptak új helyet.

Az anyatej világnapján ültetett fákkal a Kazincbarcikán világra jött gyermekeknek állítottak emléket a védőnői szolgálat munkatársai.

Fotók: Kovács Loretta

Kazincbarcikán az anyatejes világnapot ebben a formában 2013-tól ünneplik, azóta hat „születésfát” ültettek a jeles nap szervezői. 2013-ban 185, 2014-ben 226, 2015-ben 219, 2016-ban 260, 2017-ben 226, 2018-ban pedig 208 kisbaba születésének állított emléket a „születésfa”.

 

További híreink

Az Építők útján folytatódik a kátyúzás

Dátum: 2026. jún 11. 13:55

A szakemberek már az utolsó belvárosi, főbb közlekedési útvonalon javítják a hibákat Kazincbarcikán. A munkálatok az Építők útján várhatóan jövő héten fejeződnek be, ezt követően a kisebb, pontszerű hibák megszüntetésére kerül sor.

Ideiglenes útlezárás lesz a Mozgásév–Hullámrajt sportrendezvény idején Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jún 11. 13:35

Kazincbarcikán 2026. június 13-án, szombaton rendezik meg a Mozgásév–Hullámrajt elnevezésű szabadidős sportrendezvényt, amely több száz résztvevőt vonzhat a városba. A program biztonságos lebonyolítása érdekében a szervezők ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a környéken.

Erdei Zsolt tartott edzést a Don Bosco iskola diákjainak

Dátum: 2026. jún 10. 15:00

Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó tartott edzést június 9-én a Don Bosco iskola udvarán. A diákok közösen mozoghattak a legendás sportolóval, aki a boksz alapjai mellett a kitartásról, a fegyelemről és a sport nevelő erejéről is beszélt.

Nő a létszám, érkeznek az eredmények – eredményes szezont zárt a Delfin Klub

Dátum: 2026. jún 10. 09:37

Az új Vízi Komplexumba költözés óta folyamatosan nő a KSK Delfin Vízisport Klub taglétszáma, miközben az egyesület sportolói egyre eredményesebben szerepelnek a versenyeken. A KolorTV Háttér című műsorában Halász Béla, a klub elnöke az elmúlt szezon tapasztalatairól, a nyári tervekről és a klubot érintő, időközben lezárult vizsgálatról is beszélt.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk