https://kolorline.hu/Gyermekvédelmi fórum a Mezeyben

Gyermekvédelmi fórum a Mezeyben

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Szakmai egyeztető fórumot tartott a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központja március 28.-án a Borsod megyei gyermekvédelmi szakellátás rendszerének bemutatására.

Mint István Zsolttól megtudhattuk, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata hagyományosan minden évben szervez hasonló konferenciát, amelynek célja, hogy a témában érdekelt szakemberek megismerkedhessenek a szolgálat által végzett tevékenységekkel kapcsolatos törvényi változásokkal.


Fotók: Zele Tímea

A szakmai rendezvénysorozaton 50-60, többnyire a gyermekvédelemmel foglalkozó szakember, valamint a szociális szférában és az egészségügyben dolgozó vesz részt, céljuk pedig hogy a rendszer szereplőit érintő legnagyobb kihívásokra közösen keressenek választ és a szociális ellátó-és jelzőrendszer hatékonyságát növelhessék.  

A rendezvényen Földessy Judit Ágnes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat intézményvezetője tartott előadást. Mint lapunknak elmondta, minden járási gyermekvédelmi központot megkerestek és elsődleges céljuk az volt, hogy a gyermekjóléti alapellátásban részt vevő intézményekhez fűződő kapcsolatukat erősítsék.

Előadásában bemutatta a gyermekvédelmi szakellátást ellátó intézmény munkáját, melynek során ők a már családból kiemelt problémás gyermekekkel foglalkoznak, akik nevelő szülőknél, vagy állami intézményekben vannak elhelyezve. Az intézmény munkájának részletes bemutatása pedig sokat segíthet az olyan szociális szolgáltatókkal való közös munka során, mint a gyámügy, családvédelmi szolgálat és egyéb olyan civil szervezetek, amelyek a még vér szerinti családjukkal élő, hátrányos helyzetű gyermekekkel dolgoznak.

Mint mondta, „a legfontosabb cél, hogy megelőzük ezen gyermekek családból való kiemelését, amennyiben azonban erre nincs lehetőség, a közös párbeszéd sokat segíthet abban, hogy a családtól való elválasztás a lehető legjobban elő legyen készítve, illetve a gyermekek számára legelőnyösebb intézménybe tudjanak kerülni.”

További híreink

Vegyszeres gyomirtást végez a MÁV a térség vasútvonalain

Dátum: 2026. júl 24. 18:30

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. tájékoztatása szerint a következő hetekben vegyszeres gyomirtást végeznek a vasúti pályahálózat több szakaszán.

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

Újabb épület bontása kezdődött Herbolyán

Dátum: 2026. júl 22. 10:27

Július 22-én újabb romos épület bontása kezdődött meg Herbolyán. A munkálatokat végző cég várhatóan több napon keresztül dolgozik majd a helyszínen. Az önkormányzat az érintettek türelmét és megértését kéri a bontás idejére.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk