https://kolorline.hu/Társasjátékkal a szellemi és lelki egészségért

Társasjátékkal a szellemi és lelki egészségért

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Szenior Szabadegyetem április negyedikei előadásán Huszka Éva tartott felvilágosítást a szépkorúaknak a társasjátékok kiemelkedően pozitív hatásairól az idős korban. A nap végén a jelenlévőknek még néhány játék kipróbálására is lehetőségük volt.

Az eseményen Papp Mónika, a Szikra Alapítvány elnöke nyitotta meg a csütörtök délutáni előadást néhány rövid gondolattal. Elmondta, hogy mennyire fontosnak tartja, hogy ebben a szép tavaszi időben is összegyűljenek itt a Kazincbarcikai szépkorúak, hiszen a mai előadás során is olyan gondolatok hangzanak majd el, melyek rendkívül sokat tudnak hozzátenni az ember életéhez.

Ezután átadta a szót Huszka Éva geronto -andragógusnak. Prezentációja megkezdése előtt az előadó személyes tapasztalatairól számolt be a közönségnek, melyben elmondta, hogy 2012-es nyugdíjba vonulása előtt egy rendkívül gyorsan változó és mozgalmas élete volt, így a hirtelen váltás őt is nehezen érintette. Nem volt egyszerű pótolni az életében tátongó ürességeket és mivel nem találta a helyét ezért elkezdett új dolgokat kipróbálni. Így jutott el a társasjátékokhoz, ami eleinte csak kártyapartikkal indult, viszont már ezek is sokat lendítettek a hirtelen felszabadult idő kitöltésén.

Ezt követően kezdődött a prezentáció, melynek kezdetén egy gyors felvilágosítást kaphattak a jelenlévők arról, hogy milyen a magyar lakosság időskori lelki, illetve szellemi állapota. Az átlagéletkor egyre magasabb, viszont az életminőség amiben idős korban az emberek töltik napjaikat eltérő lehet. A demencia sajnos sokaknak okoz problémát egy bizonyos kor felett, ezellen viszont elég egyszerű, hétköznapi módokon is lehet segíteni.

A társasjátékok rendkívül jó hatással vannak a szellemi képességekre és miközben az ember játszik velük, úgy tud szórakozni, hogy észrevétlenül fejlődik, illetve tanul is egyszerre. A gond itt csak az, hogy az idős korosztálynál egyre ritkább ezeknek a játékoknak a gyakorisága. Sok esetben fenntartással fogadják a gondolatát a versengésnek, de vannak, akiknél a lehetőségek sem adottak hozzá. Az előadó ezekben a témákban próbált meg felvilágosítást nyújtani a saját tapasztalatainak megosztásával, illetve néhány játék bemutatásával ösztönzően segíteni a hallgatóságnak a Szenior Szabadegyetem második félévének negyedik előadásán.

További híreink

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

Újabb épület bontása kezdődött Herbolyán

Dátum: 2026. júl 22. 10:27

Július 22-én újabb romos épület bontása kezdődött meg Herbolyán. A munkálatokat végző cég várhatóan több napon keresztül dolgozik majd a helyszínen. Az önkormányzat az érintettek türelmét és megértését kéri a bontás idejére.

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk