https://kolorline.hu/Kitekintés a jövő felé – Egy Szikrával több…

Kitekintés a jövő felé – Egy Szikrával több…

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Harmadik előadását tartotta a Mezey István Művészeti Központban április 10-én a Szikra Alapítvány szakmai fórumsorozata az „Egy Szikrával több…”. A záróelőadás témája a jövő városa volt.

A rendezvényen Csatlósné Radeczki Mária, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub tagja köszöntötte a vendégeket, majd adta át a szót az előadónak Bartók Boglárkának, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, már végzett, Fordító Tolmács mesterszakos hallgatójának.


Fotók: Kovács Loretta

Az előadó a téma felvezetése után egy rövid történelmi áttekintést után belevágott a prezentációba, melyben ötven évvel előre tekintve próbált reális lehetőségeket felvázolni a városok előtt álló lehetőségekről. 

Az érdeklődők megtudhatták, hogy mik a jövő legfőbb kihívásai, illetve, hogy milyen a térség jövőképe. Szó volt a technológia fejlődéséről, ahol az okostelefonok és a robotika egyre nagyobb térszerzésének az előnyeire és hatásaira is fény derült.

Az előadás végén a hallgatóságnak is volt lehetősége vitatkozni a témáról, ahol mindenki kifejthette a véleményét és egyéni nézetét a közeli és távoli jövővel kapcsolatban.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk