https://kolorline.hu/Maratoni csatában győzött és került előnybe a Vegyész

Maratoni csatában győzött és került előnybe a Vegyész

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi röplabda bajnokság döntőjének első mérkőzését játszotta a Vegyész RC Kazincbarcika hazai pályán a Pénzügyőr ellen. A találkozón, ha nehezen is, de a kék-sárgák 3-1-re nyertek.

Ebben a szezonban már a 7. mérkőzésére készült egymás ellen a két csapat. Az előző hat találkozóból hármat a Vegyész, hármat a Pénzügyőr nyert meg. A két együttes legutóbbi barcikai találkozóján Szabó Dávidék voltak a jobbak, és az a siker alapszakasz győzelmet ért számukra. Nagy iramban és remek hangulatban kezdődött el a csata mindkét gárda nagyon odatette magát. A Pénzügyőr a szett közepén két ponttal meglépett, de vezetése nem tartott sokáig, mert Németh nagyszerű megmozdulásai után 18-18-nál sikerült az egyenlítés. A hajrában azonban jobban koncentráltak a fővárosiak és 25-23-ra megnyerték az első szakaszt.

A második felvonásban nagyot küzdött a VRCK, hogy egyenlítsen. A PSE azonban 3 pontos hazai előnyt ledolgozva egyenlített és ismét fej-fej mellett haladtak a felek. A játszma közepén egymás hibáiból éltek a csapatok, de a Barcika megnyugodott és a végjátéknak 22-20-as előnnyel futott neki. Jókay Zoltán együttese megpróbált fordítani, de a házigazdák ezt már nem engedték és végül 25-23-ra a második szett az övék lett.

Az egyenlítés után egyre jobban játékba lendült a kék-sárga együttes. Az első két játszmában kissé visszafogottabban röplabdázó Szabó Dávid is szebbnél szebb pontokat szerzett, és remek nyitásaival már az elején 7-3-ra ellépett a Vegyész. Jókay Zoltán ezután hiába kért időt, és tette meg a játszmában belül 11-5-nél másodszor is nem sikerült a felzárkózás. A már említett Szabó mellett Macko, Németh és Milev is remekelt ebben az időszakban. A szakasz közepén egyszer még sikerült 3 pontra feljönnie a budapestieknek, de a végén a Kazincbarcika örülhetett, hiszen 25-20-ra megnyerte a játszmát.

A negyedik etapban ismét a barcikaiak kezdtek jobban, de a Pénzügyőr próbáld tapadni rájuk. A házigazdák azonban pillanatok alatt nagy előnyt harcoltak ki, nem ismertek elveszett labdát és maratoni labdameneteket megnyerve már 19-14-re vezettek. Húsz felett kicsit megtorpant a Kazincbarcika és Marek Kardosnak kétszer is időt kellett kérnie, de a végén, ha nehezen is de ezt a játszmát is hozta a Vegyész 25-23-ra. A Kazincbarcika így a 3 nyer mérkőzésig tartó párharcban 1-0-ra vezet. A bajnoki döntő április 25-én csütörtökön este 7 órától Budapesten folytatódik.

További híreink

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk