https://kolorline.hu/Herbolyai közösségi nap

Herbolyai közösségi nap

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A hagyományokhoz híven közösségi napot szervezett a Barcika Park Nonprofit Kft. a herbolyai bányatavaknál május 11-én. A programra helyi lakosokat, horgászokat, valamint segíteni vágyó vendégeket egyaránt vártak a cég munkatársai.

Az eseményen Klimon István alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Az városvezető beszédében elmondta; nagyon örül, hogy a helyi lakosok ilyen szépen karbantartják ezt a városrészt és ügyelnek a tavak és a környezet épségére.


Fotók: Zele Tímea

Csatlakozva a város „virágos Barcika” akciójához, a herbolyaiak is részt vettek a település szépítésében, és a horgászhelyek renoválása mellett 24 fát ültettek el a nap folyamán. Idén több mint harminc lakos csatlakozott a közösségi naphoz, melyet a munkálatokat követően egy jól megérdemelt közös ebéddel zárták a vendégek.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk